HTML

SarcHarc

Minden, amit tudni akartál az adóról, de senki nem merte megválaszolni.
Ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnál a blogon, írd meg nekünk: tanacsadas@vezinfo.hu

Facebook

cikk36_kep.jpgA vállalkozások életében közel sem ritka esemény, hogy elvesztenek valamilyen üzleti iratot. Ezek szinte mindegyike pótolható valamilyen módon, de az elvesztett számla- és nyugtatömbök horribilis összegű adóhatósági bírságot vonhatnak maguk után.

Az Art. 72. § (20a) bekezdésének előírása alapján minden egyes elvesztett, nyomdai úton előállított számlalap vagy nyugtaszelvény után 500 ezer forint mulasztási bírságot szabhat ki az adóhatóság. Magánszemély esetében ez az összeg 200 ezer forint. Tehát egy elvesztett 50 lapos számlatömb után a vállalkozásnak akár 25 millió forint bírságot kell fizetni. Noha a rendelkezés 2012 óta hatályos, senki nem tudta elképzelni, hogy érvényesítsék a maximális összeget. Eddig. A közelmúltban azonban valóban ilyen mértékű mulasztási bírság sújtott egy adóalanyt. Ha az eset gyakorlattá válna, a hazai vállalkozások 70%-a jó eséllyel nem tudná kitermelni a több milliós bírságot, vagyis becsődölne.

Címkék: ellenőrzés mulasztási bírság NAV elveszett számla

Szólj hozzá!

cikk35_kep1.jpgMit vár a kormányzat az ellenőrzéstől? Ne legyenek illúzióink: a fiskális végrehajtó hatalom a törvényekben meghatározott adókötelezettség maximális mértékű befolyását várja. A jogalkotó végtelen fantáziáról tesz tanúbizonyságot annak érdekében, hogy a kiválasztás alapjául szolgáló adatok körét bővítse, így a kiválasztást és az ellenőrzést mind hatékonyabbá tegye. Bemutatjuk a jelenlegi főbb szempontokat.

 

 Damoklész kardja mindannyiunk felett

Az ellenőrzés olyan módon segíti az adóhatóság céljainak megvalósítását, hogy tevékenysége fenyegetettséget jelent az adózókra, így a fenyegetés hatására igyekeznek majd az adókötelezettségüket önadózással a lehető legpontosabban meghatározni. Az egyes cégvezetőkre, döntéshozókra nyilván más-más módon hat a fenyegetés…

Címkék: ellenőrzés NAV

4 komment

800px-seidl_buchner_tandem.jpg2015-től kapcsolt vállalkozásokká váltak azok a cégek is, ahol tulajdonosi összefonódás ugyan nincs, de ügyvezetőik személyében van átfedés. A kapcsoltságot be kell jelenteni a NAV-nak. De minden esetben?

Mi a baj a kapcsolt vállalkozásokkal? Hogy az azonos érdekeltségi körbe tartozó cégek egymásnak „besegítve” tudják a keletkező jövedelmeket és ezzel az adófizetést a legkedvezőbb adózási pontra csoportosítani. Például úgy, hogy piaci viszonyok mellett elérhetetlen árakat és feltételeket biztosítanak egymásnak. És itt ne is csak országon belül, és ne is csak számlagyártásban gondolkodjunk, hanem például kedvezményes kölcsönökben. Ennek következtében – a NAV szóhasználatával élve – igen „agresszív adóoptimalizaló” stratégiát követhetnének, azaz a folyamat végén enyhén szólva sem az államkassza érdekei szerint zajlana az adófizetés – sem az áfa, sem az egyéb adók tekintetében. Az OECD országokban a jövedelem szabadon átcsoportosítható, ugyanakkor a jövedelemadó-átcsoportosítás – adókijátszással, adóelkerüléssel – már nem.

Címkék: mulasztási bírság kapcsolt vállalkozások NAV bejelentési kötelezettség

1 komment

Poker King for the Day - A.jpgOnline vagy távszerencsejátékként Magyarországon csak a tippmix.pro-ból szerzett jövedelem adómentes. Minden más szabálytalan, de adóköteles.

Minden NAV engedéllyel nem rendelkező internetes szerencsejátékból vagy akár külföldi online fogadásból szerzett nyereményből az szja szerint adóztatandó jövedelme keletkezik a játékosnak, és ez alól a tiltott szerencsejátékon szerzett összegek sem kivételek! Online szerencsejátékra adóhatósági engedélye kizárólag a Szerencsejáték Zrt.-nek van, neki is csak a fent említett egyre, a tippmix.pro-ra. Így aztán minden más fogadás és játék tiltott, és az csak a ráadás, hogy még a személyi jövedelemadót is megfizettetnék utána.

Címkék: bevallás szerencsejáték személyi jövedelemadó NAV

2 komment

cikk32_kep.jpgHa megalakult a cég, bejegyezte a Cégbíróság, még nagyon messze állunk a nullaponttól, amikor a működést valóban meg is kezdhetjük. Vár még ránk rengeteg adminisztratív tennivaló, amit ha elmulasztunk, tetemes bírsággal indíthatjuk a vállalkozást.

Az újonnan alakult adózó alapadatait a Cégbíróság küldi meg a NAV-nak. A NAV cserébe adószámot állapít meg, amit a bejegyzéskor már a Végzésen olvashatunk, kivéve, ha az adóhatóság esetleg megtagadja a szám kiadását, mert kifogásolni valót talált az alapítók adatai között. A kölcsönös adatküldözgetés mellett is marad még bejelentenivaló az adóhatósághoz. Ennek teljesítéséhez már elektronikus ügyfélkapu regisztrációra is szükség lesz, és az így regisztrált személyt, aki a jövőben a vállalkozó minden elektronikus ügyintézését is rendezni fogja, szintén be kell regisztrálni a NAV-nál, mégpedig a T180-as számú, az adóhatóság honlapjáról letölthető bejelentőn.

Címkék: alapítás bejelentési kötelezettség

Szólj hozzá!

cikk31_kep.jpgAz újonnan alakuló vállalkozás megvalósult álomból valódi rémálommá változhat. Nem elég az ötlet; kell üzleti terv, ismeret a működésről, a várható költségekről és bevételekről, kockázatokról, és kell exit stratégia. De van, ami a mai Magyarországon mindezeknél is fontosabb: az adminisztratív feltételek teljesítése nélkül indulhatunk félmilliós büntetéssel is.

Címkék: startup költségek kockázat

1 komment

cikk30_kep.jpgAz adótörvénykezés beteg lova lett a reklámtörvény. Deklarált célját, az arányos közteherviselés megvalósítását még a kitalálói sem tudták nevetés nélkül kimondani, valószínűleg ezért lett burleszk a bevezetéséből is. A nagy móka végeredménye viszont tovább fogja rombolni a vállalkozások versenyképességét. A reklám többé nem elismert vállalkozási költség a társasági adóban.

Címkék: költségek könyvelés társasági adó NAV reklámadó törvény

19 komment

lakástámogatás_kép.jpgKorábban már írtunk arról a lehetőségről, hogy a munkahely hozzájárulhat az alkalmazott lakáshitelének törlesztéséhez, és ez mindkét fél számára adómentes juttatás lehet. A hírverés már tavaly is nagy volt, jól is hangzott a választási kampányban, pedig a gyakorlatban még nem lehetett alkalmazni. Áprilisban viszont végre elfogadták a még hiányzó rendeletet, és ez némi változást is hozott az eredeti koncepcióban.

Címkék: ingatlan magánszemély

2 komment

cikk28_kep.JPGIdén is milliók hagyták az szja-bevallást az utolsó napokra. Csúcsra járt a posta és a NAV informatikai rendszere, valamint a hozzáértő szomszédok. Az adóbevallás összehozza a ismerősöket. Különösen a könyvelők ismerőseit, akiknek általában pont ebben az időszakban jut eszükbe, milyen régen is beszéltek utoljára. (A tavalyi bevalláskor.)

Címkék: bevallás személyi jövedelemadó mulasztási bírság magánszemély

Szólj hozzá!

cikk27_kep.jpgKözfelháborodást keltett a napokban egy magát állami szervnek álcázó kft. megtévesztő közzétételidíj-felszólítása. Aki befizette, egy jelenleg nem is megtalálható adatbázisban biztosított helyet magának. De miért dőlünk be? Nem véletlenül.

Címkék: beszámoló közzétételi díj

3 komment

süti beállítások módosítása