HTML

SarcHarc

Minden, amit tudni akartál az adóról, de senki nem merte megválaszolni.
Ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnál a blogon, írd meg nekünk: tanacsadas@vezinfo.hu

Facebook

cikk36_kep.jpgA vállalkozások életében közel sem ritka esemény, hogy elvesztenek valamilyen üzleti iratot. Ezek szinte mindegyike pótolható valamilyen módon, de az elvesztett számla- és nyugtatömbök horribilis összegű adóhatósági bírságot vonhatnak maguk után.

Az Art. 72. § (20a) bekezdésének előírása alapján minden egyes elvesztett, nyomdai úton előállított számlalap vagy nyugtaszelvény után 500 ezer forint mulasztási bírságot szabhat ki az adóhatóság. Magánszemély esetében ez az összeg 200 ezer forint. Tehát egy elvesztett 50 lapos számlatömb után a vállalkozásnak akár 25 millió forint bírságot kell fizetni. Noha a rendelkezés 2012 óta hatályos, senki nem tudta elképzelni, hogy érvényesítsék a maximális összeget. Eddig. A közelmúltban azonban valóban ilyen mértékű mulasztási bírság sújtott egy adóalanyt. Ha az eset gyakorlattá válna, a hazai vállalkozások 70%-a jó eséllyel nem tudná kitermelni a több milliós bírságot, vagyis becsődölne.

Amennyiben a jogalkotó abból a vélelemből indult ki, hogy ténylegesen kiállították a számlákat, de a vállalkozó eltitkolta a bevételét, és gyakorlatilag az eltitkolt bevétel utáni áfa-összegre nyújt fedezetet a bírság, úgy az eltitkolt nettó bevételt 92,5 millió forintnak kell vélelmezni, vagyis számlánként nettó 1 850 000 forint a bevétel-eltitkolás. Ilyen bevételt produkáló, számlatömbből számlázó vállalkozás nem éppen nevezhető tipikusnak… A számlatömbből kiállított számlák zömére 10 és 200 ezer forint közötti bruttó összeg a jellemző.

Vajon milyen célt szolgálhat a rendelkezés?

Gyakorlatilag semmilyet – ha rendszeresen kiszabják a bírságot, nem büntetésről, hanem „gazdasági kivégzésről” beszélünk az adóalanyok döntő hányadánál. Ha belegondolunk, hogy az elvesztett irat miatt becslést alkalmazhat a hatóság, és adóhiányt és adóbírságot is megállapíthat a mulasztási bírság mellett, akkor már az amerikai filmekből ismert túlzó és értelmetlen, ötszörös életfogytiglani büntetéshez hasonlító szankcióról beszélhetünk az adózás területén.

Mit tehet az adózó, ha elhagyja a számlatömbjét? Mentesülhet-e valamilyen módon a bírság alól? Úgy vélem, nem igazán tud – kizárólag az a kérdés, mennyire toleráns, mennyire humánus és mennyire racionális adóhatósági vezetővel fog találkozni a hatósági eljárás során. Mivel a törvényben a bírság maximális összege van meghatározva, így ha a kellő körültekintést megállapítják, a szankció mértéke csökkenthető. De hogyan lehet a hanyag, iratait elhagyó vállalkozónál kellő körültekintést megállapítani?

Akkor mégis hová jelentsük be, ha elhagytuk a számlatömböt? Remélhetőleg nyilvánvalóvá vált a fentiekből, hogy semmiképpen ne az adóhatóságnak! Jogszabály sem ír elő kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy be kell jelenteni a számlák elvesztését. Ha be is jelentjük a hatóságnak, az nem tud a ténnyel mit kezdeni, maximum annyit, hogy kimegy ellenőrizni a bejelentőhöz, és kiszabja a mulasztási bírságot, vélhetően csökkentett mértékben. Nem lehetséges azt figyelnie a közel négyezer revizornak a több tízezer adóellenőrzés során, hogy valamelyik adózónál nem jelenik-e meg az elhagyott számla fiktív költségbizonylatként.

Ha valaki nagyobb biztonságban érzi magát attól, hogy intézkedést foganatosított a számlatömb elhagyását követően, javaslom, hogy a Pénzügyi Közlöny hirdetmények rovatában hozza nyilvánosságra – a hirdetmények rovatot lényegében senki nem olvassa el. Célszerű az eltűnésről jegyzőkönyvet is felvenni, amiben rögzítjük a körülményeket (hátha megesik rajtunk a hatóság szíve), illetve ha bűncselekményből kifolyólag tűnt el a számlatömb, a rendőrségi jegyzőkönyvben meg kell említetni. Ha már kiállítottunk számlákat a tömbből, és a könyvelőnk nem rendelkezik a másodpéldánnyal, kérjünk a vevőtől másolatot a kiállított bizonylatról.

Egyetlen nyilvánvaló megoldás kínálkozik a probléma elkerülésére: nem állítunk ki nyomdai úton előállított számlát, hanem áttérünk a számlázó program használatára.

(A bejegyzés az Áfa&Számlázás című folyóirat 2015/július-augusztusi számának cikke alapján készült, szerző: Vira Sándor.)

A kép forrása: cleardatagroup.co.uk

Címkék: ellenőrzés mulasztási bírság NAV elveszett számla

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sarcharc.blog.hu/api/trackback/id/tr117750300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása