HTML

SarcHarc

Minden, amit tudni akartál az adóról, de senki nem merte megválaszolni.
Ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnál a blogon, írd meg nekünk: tanacsadas@vezinfo.hu

Facebook

cikk4_kep.jpgKomoly, tudományosan is igazolt nemzeti hagyományunk a feljelentgetés. Történelmi gyökerei az idegen elnyomás alatt senyvedő nép lélektanába kapaszkodnak, de gyümölcseit koroktól függetlenül élvezzük. Szép példája a társadalmi igény rendszerszintű kezelésének az, ahogy a NAV intézi az ügyet, semmit sem bízva a véletlenre és szakszerűen segítve a kezdő feljelentők első tétova lépéseit.

Hogy nem túlzás önkéntes mozgalomról beszélni, az is bizonyítja, hogy csak 2012-ben több mint 35 ezer, úgynevezett közérdekű bejelentés érkezett az adóhivatalhoz. Ennek közel 60%-át névtelenül nyújtották be. A gondos statisztika arról az örvendetes fejlődésről is beszámol, hogy majd’ 11 ezer már nem a hagyományos levélformátumban, hanem e-mailen érkezett.

A hivatal minden beérkező információt komolyan vesz, függetlenül a feljelentő beazonosíthatóságától, ugyanakkor a törvényi háttér arra azért lehetőséget biztosít a szervnek, hogy ha úgy látja helyesnek, a névtelen feljelentés kivizsgálását eleve mellőzze. Tavaly a közérdekű bejelentések egyharmadában, 11 ezer esetben indult el így vizsgálat, ebből hétezerben már be is fejeződött. A lefolytatott ellenőrzések több mint fele volt megalapozatlan, egyharmada megalapozott, 10%-a pedig részben alapos, illetve meghiúsult.

Azaz összesen a feljelentések körülbelül 10%-áról bizonyosodott be, hogy valóban volt mit takargatni.

A NAV honlapján tájékoztató oldal várja a téma iránt érdeklődőket, ahol külön felhívják a figyelmet még arra is, hogy az állami hatóság titokvédelmi okból a megtett intézkedésekről és lefolytatott vizsgálatokról, netán azok eredményéről a bejelentőnek sem adhat tájékoztatást, így az esetleges káröröm – vagy sikerélmény – elmarad.

Szintén remek technikai megoldás az adóhatósági honlapon az az úgynevezett e-mail küldő aktív boksz, ahol akár hamis nevünk és elérhetőségünk megadása mellett, háromezer karakterben rögvest meg is üzenhetjük aktuális gyanúnkat. Jó tudni, hogy ha előzetes tényfeltáró munkát is végeztünk feljelentésünkhöz, akkor a kapcsolódó dokumentációt tíz fájlban, összesen maximum 5 MB terjedelemben csatolhatjuk is! Aki mókásnak találná a feljelentésnek ezt a kifinomult technikai támogatását, az minden bizonnyal nem olvasta a Feljelentés (csalás miatt) című iratmintát. Szomorú vasárnapokra ajánlom…

Érdekesség, és talán szintén hungarikum, hogy a NAV adatai szerint a bejelentést tevők sok esetben rögtön javaslatot is megfogalmaznak. Na, ebbe bele sem merek gondolni…

És a végére egy idézet az adóhatóság 2012-es Évkönyvéből: Az állampolgárokat érzékenyen érintik a társadalom egyes csoportjai között meglévő jövedelmi és vagyoni különbségek, különösen akkor, amikor azt tapasztalják, hogy a magasabb életszínvonalon élők gyakran adózatlan jövedelemből, vagy más illegális úton, jövedelemeltitkolás révén teremtik meg luxuskörülményeiket.

(A kép forrása: reconquista-europa.com)

Címkék: feljelentés NAV eltitkolt jövedelem

41 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sarcharc.blog.hu/api/trackback/id/tr885384734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Conchobar 2013.07.01. 13:44:00

"Komoly, tudományosan is igazolt nemzeti hagyományunk a feljelentgetés. Történelmi gyökerei az idegen elnyomás alatt senyvedő nép lélektanába kapaszkodnak" - Ez a nép lélektan dolog egy nagy szamárságnak tűnik. Hogy a tatárok, vagy a török elől bujdosók közül hányat jelentettek föl, egyáltalán történt-e ilyen, arról aligha készült statisztika. Ami meg a későbbi korokat illeti, a feljelentgetés inkább a vészes megosztottságnak köszönhető: a kuruc is, meg a labanc is, meg később a muszkavezető, a kommunista, meg a nem-kommunista is meg volt győződve a saját igazáról, a másikat elpusztítandó ellenségnek tekintette/tekinthette. Ami meg a jelenkort, a NAV-ügyeket illeti, az a médiában megjelenő híreknek (olajszőkítéstől, nokiás dobozokon át, trafik-mutyikig), meg a mindennapi (korrupciós, sógor-koma, ofsor, áfacsaló álvállalkozás stb.) tapasztalatoknak, a kétes és törvényszegő megtollasodásoknak köszönhető inkább, semmint valamiféle titokzatos feljelentgető népléleknek. A késői Kádár-kor, meg a rendszermásítás időszaka avval tudott kedvezni az feljelentgetéseknek, hogy akkor nem történt semmiféle számonkérés

kisQtya 2013.07.01. 13:47:46

Az nagyon aranyos csúsztatás, hogy a post elején a 2012. év szerepel. De ez a feljelentés valójában un. "közérdekű bejelentés", amit a csatlakozási törvény hozott be a magyar jogrendszerbe.

Egészen pontosan: az európai uniós csatlakozással összefüggő
egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes
törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény „A közérdekű
kérelmekkel, panaszokkal és bejelentésekkel kapcsolatos eljárás” alcíme, továbbá 141-143. §-a.

Tehát ez nem Fidesz-találmány. Csak a félreértések elkerülése végett mondom....

Mackósajt 2013.07.01. 13:50:46

"A lefolytatott ellenőrzések több mint fele volt megalapozatlan, egyharmada megalapozott, 10%-a pedig részben alapos, illetve meghiúsult.

Azaz összesen a feljelentések körülbelül 10%-áról bizonyosodott be, hogy valóban volt mit takargatni."

A két mondat ellentmond egymásnak. Ha egyharmada megalapozott volt, és 10% részleges vagy meghiúsult, akkor kb. 33-43%-nak volt tényleg takargatni valója, attól függően, hogy azt a 10% bizonytalant hová tesszük.

A feljelentés pedig állampolgári kötelezettséget, ha bűncselekményt tapasztalsz. Persze sokan az irigyelt szomszéd szívatására és ilyesmikre használják (ezeket nehéz jellemezni nyomdafestéket tűrő szavakkal) de _általánosságban_ nem ítélhető el, ha valaki feljelentést tesz, akár névtelenül, a NAV-nál. Vagy ha mégis, akkor hol a határ? Gyújtogatót már szabad? Az adócsalás az olyan bocsánatos bűnöcske, amit végül is mindenki csinál, és kacsintsunk inkább össze azokkal, akik különösen sikeresen művelik?

Bónusz kérdés: ez a feljelentési arány nagyobb, mint pl. Franciaországban (random példa)?

flamer 2013.07.01. 14:07:56

@Mackósajt: "A feljelentés pedig állampolgári kötelezettséget, ha bűncselekményt tapasztalsz."

Nem az.

driopios 2013.07.01. 14:12:30

@Mackósajt: a bejelentések egyharmadában volt vizsgálat. egyharmadszor egyharmad. vágod?

kisQtya 2013.07.01. 14:18:44

@Mackósajt: Ez nem büntetőfeljelentés, hanem közérdekű bejelentés. Erre nincs feljelentési kötelezettség.
Adóügyben a büntetőügy miatti feljelentést az adónyomozó hatósághoz kell megtenni.

kisQtya 2013.07.01. 14:20:10

@flamer: csak bizonyos bűncselekményeknél van a polgárnak feljelentési kötelezettsége. Bűncselekmény esetén általános feljelentési kötelezettsége csak a hatóság tagjának van.

kisQtya 2013.07.01. 14:29:19

Ezeket a bejelentőket nem az adócsalás bosszantja (tojnak rá, hogy kapnak-e számlát, arról meg nem nagyon lehet adatuk, hogy ki mennyi adót vallott és fizetett), hanem a vagyongyarapodás.
A párom alkalmazott ügyvezetőként kapott e cégtől egy szolgálati Volvót. Azonnal fel lettünk jelentve. Még engem is vizsgáltak, mert a párom nevén nem volt autó.
Onnan tudom az ügymenetet, hogy ez az egész ilyen jószomszédi "közérdekű bejelentéssel" indult. Ami nem volt alapos.

Conchobar 2013.07.01. 14:36:08

A Szovjetúnióban a '30-as évek 2.felében volt egy hatalmas feljelentgetési hullám, a párt irányításával. Ott népellenségként, kémként lettek megvádolva a delikvensek (a büntetések is ehhez voltak mérhetőek), ez a hajsza a vélt ellenség ellen átszőtte az egész társadalmat (erről időről szól a kommunista Sík Endre 'Vihar a levelet'című könyve). Hiba lenne evvel a sztálini alaptalan éberségi kampánnyal párhuzamba állítani a mostani magyarországi NAV-os feljelentéseket ("Azaz összesen a feljelentések körülbelül 10%-áról bizonyosodott be, hogy valóban volt mit takargatni"). Hiba lenne azt hinni az olajszőkítések és trafikok országában, hogy a feljelentések 90%-a pusztán csak a szomszédok irigysége miatt történt a makulátlan vállalkozók ellen

freemind93 2013.07.01. 14:40:49

Szerintem a felháborodás indokalatlan.

Boldog-boldogtalan házmester-szomszéd-portás jelentgeti fel egymást, mert jobban megy a másiknak, és ezt nem bírják elviselni.

Az adóhatóság megvizsgálja az infot, és 90%-ot kukázik. Ez szerintem teljesen reális arány, bár szívesen megnézném azért az adóhatóság módszertanát, erőfeszítéseit és személyi feltételeit.

De visszatérve az erdeti kérdésre:
- ha valaki biciklit lop (30 000 kár, szabálysértés), akkor ér telefonálni a zsaruknak?
- ha valamelyik bolt/szolgáltató rendszeresen nem ad számlát (milliós kár, bűncselekmény is lehet a körülmények függvényében), akkor fujj?

Bocs, az én értékrendem a fenti két eset között jelentős különbséget nem lát.

Lehet a NAVot utálni, de szükség van rá, és inkább támogatni kéne a fejlesztését.

kisQtya 2013.07.01. 14:41:31

@Conchobar: Szerintem az alaptalan bejelentések jönnek a szomszédoktól, akik csak a vagyontárgyat látják, a papírokat nem.
Az alapos bejelentések pedig üzleti partnertől, konkurrens cégtől, stb. jönnek, akik valóban tudnak is valamit bizonyítani a makulátlan vállalkozóval lévő üzleti kapcsolatuk miatt.

ottomoll 2013.07.01. 14:52:44

Ha Sztojka Iván fénykorában lett volna ilyen, valszeg már a szomorú események előtt sittre vágják a nagy kaliberű bodzagyűjtőt..:)))

Conchobar 2013.07.01. 14:52:48

@kisQtya: "Az alapos bejelentések pedig üzleti partnertől, konkurrens cégtől, stb. jönnek, akik valóban tudnak is valamit bizonyítani a makulátlan vállalkozóval lévő üzleti kapcsolatuk miatt" - Nyilvánvalóan egy szomszédnak nem áll módjában a papírokat átnézni, míg az üzleti partnernek viszont aligha tűnik föl egy hirtelen megtollasodás (hacsak össze nem járnak magánemberként), vagy ha föl is tűnik, nem föltétlen adja ki, jelenti föl a partnerét (csak akkor, ha érdekében áll). Én egyébként oda akartam kilyukadni, hogy ama 90% tartalmazza azokat az eseteket is, mikor a csalást megfelelő módon le tudták papírozni, el tudták fedni

ottomoll 2013.07.01. 14:57:18

@Conchobar: Igazad van. Erőltetett dolog ezt magyar jelenségként tálalni. Láttam egy filmet a Gestaporól, amiben azt mondták róluk, hogy olyan számú lakossági bejelentés érkezett, hogy szükségtelen volt számukra lakossági spicliket beszervezni.

ottomoll 2013.07.01. 15:02:28

@freemind93: Már csak azért is jó az ötlet, hogy ne érezze már olyan nagy biztonságban magát a kedves jövedelmét eltagadó, és nagylábon élő hölgy/úr.
Bújkáljon csak az a kisördög bennük!

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2013.07.01. 15:18:47

Nem értek egyet a 'feljelentők' ekézésével, úgy általában. Nem hiszem, hogy spicliskedésnek számít, ha elvárom, hogy valamennyien azonos mennyiségű adót/járulékot fizessünk a jövedelmünk után. Bár én még sosem tettem bejelentést a NAVnál, de kedvem lenne. Alapvetően polkorrekt vagyok, mégsem tudom nem észrevenni az ázsiai kereskedők meglehetősen lanyha számlaadási kedvét. Miközben én a fizetésem felét bukom el, ők csóróként jöttek az országba, és ma olyan autókkal járnak, amiket én maximum évtiezedek alatt tudnék megvenni.

Conchobar 2013.07.01. 15:22:48

@ottomoll: "Láttam egy filmet a Gestaporól, amiben azt mondták róluk, hogy olyan számú lakossági bejelentés érkezett, hogy szükségtelen volt számukra lakossági spicliket beszervezni." - Azért a felsőbbrendű árja germán gestapós alighanem szívesen nagyított a feljelentések számán, hogy igazolva lássa/láttassa a turáni ungarischok alsóbbrendűségét

vizipipa 2013.07.01. 15:41:15

"Komoly, tudományosan is igazolt nemzeti hagyományunk a feljelentgetés."

Hol is lett igazolva? Kérem a linket!

Az itteni blogíróhoz hasonló "tájékozott", "széles látókörű" egyének körülnézhetnének mielőtt leírnak ilyen városi legendákat.

A nácik szerint pl. 1944-es megszállásunk után sokkal kevesebb feljelentést kaptak, mint más európai államokban.
És akkor nekik már volt bőven összehasonlítási alapjuk!

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.07.01. 15:51:57

Persze lehet pusztán szemétségből is, teljesen alaptalanul, vagy úgy is hogy a feljelentő maga is sáros, de alapvetően nem tudom elítélni azt az esetet, amikor tényleg adócsalásról van szó. Hogy sunyi, mert névtelen a feljelentés? Én erre azt mondom, hogy ha a feljelentőnek nem lenne joga a névtelenséghez, ott kezdődnének a problémák, mivel az pont elősegíti a kéz kezet mos rendszert.

Ja és nem kellene a dologba belevinni a politikát, Gyurcsány idején amikor volt valami kisebb szigorítás az Apehnél, akkor is ment a politikai alapú fikázás, nem kellene most ugyanezt fordított irányból is.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.07.01. 15:52:18

@vizipipa:
"A nácik szerint pl. 1944-es megszállásunk után sokkal kevesebb feljelentést kaptak, mint más európai államokban."

És erre hol a link?

Prekoncepció 2013.07.01. 15:57:14

A kép forrását megadtátok, a cikkért miért nem? Ezt a Napi Gazdaság írta meg két hete. Be lehetett volna linkelni akkor is, ha ez egy cég promóciós blogja, sőt akkor annál inkább.

Vezinfó 2013.07.01. 16:06:01

@Prekoncepció: Az adóhatósági közleményeket nézzük, nem egy másik portál cikkét. Ezért nem adtuk meg annak a linkjét, akitől független írtunk mi is a jelenségről.

Elijah_Baley 2013.07.01. 16:20:34

bizti nagy szükség van erre hisz az adóügyes nem ember, sose fáj a foga, nem nől a haja és a csap se csöpög nála, és amúgy is, külön világban él.
vagy csak baszik ő is az egészbe, mint mindannyian :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.01. 16:34:52

@kisQtya: Pontosan, csak az motiválja az állandó feljelentgetőket, hogy valakinek nagyobb a vagyona, mint nekik. Én úgy tippelem, hogy az esetek 2-3%-ában lehet a feljelentő értesülése valós, ehhez jön még hozzá 7-8%, amikor véletlenszerűen talál valamit a NAV a feljelentettnél (mert ugye nem mindenki makulátlan ebben az országban).

Prekoncepció 2013.07.01. 16:49:07

@Vezinfó: Ha magad dolgoztad volna fel, tudnád, hogy nem közlemény volt. Ölellek.

Vezinfó 2013.07.01. 17:13:54

@Prekoncepció: nav.gov.hu/data/cms293758/NAV_evkonyvCD_2013.pdf
32-62 oldal között szemezgetve. Így már elég precíz, vagy további pontosításra van szükség?

mokkaczuka 2013.07.01. 17:28:11

Az "adócsalás" nem bűn, hanem az a tevékenység, amellyel a GDP-t termelő polgár megvédi a saját pénzét a rablóktól. A feljelentő meg mocskos patkány.

Karachar Nevian (törölt) 2013.07.01. 17:35:50

Ennek úgy kéne működnie, mint az NFL-ben: ha valaki megkérdőjelezi és elbukja, elveszít egy időkérést is!!

Prekoncepció 2013.07.01. 18:16:35

@Vezinfó: persze, precíz, látod, ennyire volt közlemény. Nyilván tök véletlen, hogy egy 170 oldalas kiadványból pont ugyanazt szemezgetted, mint amiről a cikk szólt két hete.

sírjatok 2013.07.01. 19:14:11

@mokkaczuka: aztán ugyanez az öntudatos állampolgár hőbörög két mondattal később, hogy hogy néznek ki ezek az utak, mééér ilyen kevés az ápolónők fizetése, meg milyen helyzetben van má' a hadsereg.

Ja tudom, mer' a politikusok. Meg a zorbán. A lényeg, hogy mindig más a hibás, akkor is, ha én vagyok geci.

buranyl 2013.07.01. 19:31:24

@sírjatok:

"hogy hogy néznek ki ezek az utak, mééér ilyen kevés az ápolónők fizetése, meg milyen helyzetben van má' a hadsereg."

Oldják meg a tisztelt vezetőink. Azért kapják a fizetésüket.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.07.01. 19:40:13

@Távmunka blog: én meg úgy tippelem, hogy a bejelentéseknek 1%-a jön a szomszédtól, 70%-a valós, saját élményen alapul (pl számlaadás elmulasztása), csak a NAV ebből ennyit tud utólag bizonyítani.

azbesztos 2013.07.01. 20:03:34

A cikkírónak szomorú, ha egy csalót feljelentenek? Miért, megdicsérni kéne őket? Az, hogy csak 10 %-ról bizonyosodott be, hogy csaló, nem jelenti azt, hogy a többi között nem volt még rengeteg csaló. A jogrendszer liberális, a bűnözőket védi, mentegeti, ez már közismert. Szerencsére azokat most már nem büntetik, névtelenek maradhatnak, akik feljelentettek, de nem sikerült bizonyítani a csalást. Azért nem, mert a feljelentetteket mindaddig nem éri semmi vekzatúra, nem keverednek rossz hírbe, amíg a feljelentés alapján indult diszkrét vizsgálat során nem merül fel alapos gyanú Természetesen a nyilvánvalóan alaptalanul vádaskodókat elzavarják az anyjukba. Egy ilyen, az előző 8 évben korrumpálódott országban szüklég van a korrupció, a csalások elleni hathatós fellépésre.

sigma01 2013.07.01. 20:03:55

@mokkaczuka:
Odavert,ez nagyon teccik,mentettem is.:)

azbesztos 2013.07.01. 20:05:05

@Conchobar: Eichmann azt vallotta, nem igaz, hogy Magyarországon átlagon felüli volt a feljelentések száma. Ez csak egy zsidó legenda.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.07.01. 20:11:15

egyébként is milyen faszom egy blog ez. azzal kezdi, hogy csalók, vigyázzatok, nehogy a bankkártyával bukjatok. most meg huhog a "feljelentőkre". gondolom főműsoridőben is ilyen tanácsokat ad, és remélem egyszer baszottul ráfarag a tanácsadásra.

azallamenvagyok 2013.07.01. 21:11:27

egy normális országban az ember jelenti, ha ilyesmit tapasztal, míg errefelé besúgó, árulkodó stb jelzővel illetik

persze ott vannak az alaptalan jelentők, de az meg az ő bajuk

egyszerűen fárasztó, ahogy a magyar azt hiszi, hogy joga van jogot sérteni, és ezt rajta senki nem kérheti számon

szánalmas

Hobbisebész 2013.07.01. 22:19:32

"Komoly, tudományosan is igazolt nemzeti hagyományunk a feljelentgetés."

Nektek lehet, nekünk magyaroknak nem az.

Az elvtársaknál régi hagyomány a feljelentgetés, ami abból is látható, hogy az 55 ezer feljelentésből 44 ezret postai levélben küldtek a hivatalba. 60 alatti ember ilyet nem tesz, és a 60 felettiekből is csak a legmaradibb bolsevikok.

Hobbisebész 2013.07.01. 22:22:53

@azallamenvagyok:

Normális ember, polgár nem jelent fel senkit, aki nem okozott érdemi kárt neki vagy egy nyilvánvalóan védtelen személynek. Esetleg valami kirívóan pofátlan esetben, vagy tömeges hülyének nézés esetén. De semmiképpen nem alapból jelent fel valakit az ember, pláne irigységből.

Te fel szoktad jelenteni azt a polgártársadat, aki a bevásárlóközpont parkolójában átgurul a parkolók között felfestett vonalon?

szofter 2013.07.09. 23:41:30

Először keveredve erre a blogra, azt hittem, olyasminek indul, mint a Kiszámoló, csak adóügyekre kihegyezve. Most már látom, hogy csak egy lelkes amatőr próbálja csillapítani a grafomániáját, több-kevesebb sikerrel.

Venesz 2017.05.17. 15:53:03

@freemind93: Szerintem a biciklitolvajt is fel kell jelenteni, meg az adócsalót is. Mindkettő bűnös.
süti beállítások módosítása