HTML

SarcHarc

Minden, amit tudni akartál az adóról, de senki nem merte megválaszolni.
Ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnál a blogon, írd meg nekünk: tanacsadas@vezinfo.hu

Facebook

cikk17_kep.jpgSzegények vagyunk, de legalább rosszul élünk. Egy magyar polgár negyedannyiból gazdálkodhat, mint átlagnémet társa. Hazánk az európai lista utolsó negyedében kullog a vásárlóerő tekintetében. 

A GFK által megjelentetett legfrissebb kutatási eredmények szerint 42 európai ország átlagának 40%-át sem éri el a magyar vásárlóerő. Persze jóféle marketingszöveggel tálalhatnánk úgy is a tényt, hogy megelőztük a robbanásszerűen fejlődő Moldovát és Montenegrót, de nem ma jöttünk le a falvédőről.

Az európai átlagtól is nagyon messze kerültünk, azonban a magyarok által összehasonlításként leggyakrabban emlegetett két ország, Ausztria és Németország lakói több mint a négyszereséből gazdálkodhatnak, mint a hazai átlag. A félreértések elkerüléséért: a vásárlóerő nem a jövedelemmel azonos, hanem az a reálérték, amely kifejezi, hogy a lakosság a jövedelméért mennyi árut és szolgáltatást tud megszerezni. Nagyságát befolyásolja az árszínvonal és a jövedelem. Mi mindkettővel rosszul állunk: a jövedelmek alacsonyak, az árak magasak. Ráadásul a tendenciák is rosszak, az előbb említett német bérek válság utáni emelkedésének volumene az üzleti szférában több mint a két és félszerese volt a magyarénak.

A hazai egy főre jutó átlagos havi fogyasztás 2012-ben 75.141 Ft volt. 2009 és 2012 között ebben is 4% körüli reálérték-csökkenés történt. Összehasonlításként, az ugyanez évi (2012) létminimumérték a KSH adatai szerint 85.960 Ft volt.

Ha igazán demagóg szeretnék lenni, megemlíteném, hogy a politikusok által legsűrűbben lakott budapesti I., II., XII. kerületeket nézve vásárlóerőben 60%-kal meghaladjuk az uniós átlagot, de még az osztrák átlagon is túlteszünk.

A leggazdagabbak és legszegényebbek közötti vagyoni különbségek tovább nőnek. Ez a tendencia a rendszerváltás óta – kisebb 2003 és 2007 közötti töréssel – folyamatos, az utóbbi néhány évben pedig egyértelműen gyorsuló. 2013-ban a lakosság alig 15%-a rendelkezik banki megtakarítással, ez pedig még a 2008 és 2010 közötti válságidőszakot is meghaladóan rossz adat.

A statisztikák szerint évről évre kevesebb gyümölcsöt, zöldséget, higiéniai terméket vásárolunk. Nem értékben kevesebbet, hanem darabra, kilóra. Tudományosan is megfogalmazva: 2012-ben a KJ/nap-ban kimutatott felhasznált tápanyagmutató visszaesett az 1964-es szintre. A koplalásban Magyarország jobban teljesít!

Ez persze nem kérdés a másfélmillió mélyszegénységben élőnek, akinek sem esélye, sem reménye nincs a kitörésre, a normális életre. Kényszeresen cigányozó honfitársaink kedvéért tisztázzuk: a kutatások szerint ennek a létszámnak csak jóval kevesebb mint a fele roma. A létminimum környékén és az alatt tengődők összlétszáma viszont már közelíti a teljes tízmilliós lakosság felét.

Ahogyan egy korábbi posztban írtuk, a munkavállalók száma ugyan nő, de a kedvező mutatót elsősorban a közmunkaprogram által gerjesztett – nem valódi, nem produktív – létszám hizlalja. Ugyanakkor a munkanélküliként átlagosan eltöltött idő eléri a másfél évet.

Ha Magyarország kilépne az unióból, nagyot javulnának a szervezet statisztikái. És mi is végre olyan balkáni–keleti összehasonlítási rendszerbe kerülhetnénk, ahol volna esélyünk a listák élvonalában szerepelni.

A rendszerváltás egyik kimondott célja volt, hogy felzárkózhassunk a nyugat életszínvonalához. Ebben nem sokra jutottunk…

Mindeközben lehúzásra és visszahúzásra panaszkodunk az Európai Unióval kapcsolatban, pedig a 2004–2010-es időszakban a dupláját kaptuk vissza a befizetésünknek, és a hazai fejlesztések jelenleg is több mint 95%-a valósul meg uniós forrásból.

(A kép forrása: johnbruton.com)

 

 

Címkék: statisztika vásárlóerő foglalkoztatás Európai Unió

88 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sarcharc.blog.hu/api/trackback/id/tr655616439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csárli hárper 2013.11.06. 11:39:52

aljas rágalom! Magyarország jobban teljesít! hazudja a pártpropaganda...

[megmondoember] 2013.11.06. 12:03:22

Magyarország teljesíthet akármilyen jól, amíg Fidesz és holdudvara ellopja az emberek által megtermelt javakat, addig az átlag-vásárlóerő továbbra is csak csökkenni fog.

szandé 2013.11.06. 12:07:37

Nem is értem, hogy most a válság alatt, hogyan nem sikerűlt, megadni a sok kölcsönt és megúszni a csődöt és abraka dabra, csodák csodája mindenkinek 300 ezres fizú.
Nagyon buta aki elhiszi, hogy a dübôrgő gazdaságban eladósított, egyén, vagy ország, ráadásúl minden termelést megszűntettek, egyáltalán talpra tud állni, és ha talpon is tud maradni, akkor az már művészet. De hát mindig vannak akiknek semmilyük nincs, csak úgy vannak, na hát azoknak zene egy ilyen írás.

filemon80 2013.11.06. 12:12:23

@szandé: Azért szerintem most már nem kéne mindent a "válság"-ra fogni, e mögé a bűvös szó mögé bújva mindent megmagyarázni. Felváltva az elmúltnyócévvel, ami szintén ilyen jollyjoker szlogen kis hazánban...

Nzoltan 2013.11.06. 12:40:38

Kisembernek tök mindegy ki lopja el a zsét. A Fidesz, vagy az MSZP.

flort 2013.11.06. 12:49:43

Bocs, a képről ez jutott eszembe:

www.youtube.com/watch?v=VfiY2nbV9RI&feature=youtu.be

nem tudom, engedélyezett-e az ilyesmi beszúrása a kommentbe, de szerintem illik ide.

sas70 2013.11.06. 12:51:11

@Nzoltan: Ha az ország valóban jobban teljesít és én jobban élek, akkor mindegy, hogy ki lopja a zsét. Amíg azonban szarabbul élünk felháborító, hogy közben nagyüzemben lopják a lóvét és még hülyének is néznek!

sas70 2013.11.06. 12:52:48

@flort: Kurva jó! Végül is csak nézőpont kérdése!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.06. 12:53:06

Mo. mindig az utolsó negyedben volt Európában az utolsó kb. 500 évben, azaz a téma alapvetően érdektelen.

filemon80 2013.11.06. 12:57:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Elhiszem, hogy így van/volt, sajnos. Azt is, hogy ezt mindenkoron igyekeztek szépíteni, kozmetikázni, hárítani a felelősséget másra. De így???

Bogyó 2 2013.11.06. 13:04:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Nem érdektelen több szempontból sem.
Mert az a baj, hogy ugyanakkor a tendencia abszolút nem a felzárkózás. Az a baj, hogy most nincs itt török, német, orosz elnyomás, idegen hadsereg.
Az a baj, hogy a hasonlóan elnyomott szlovák, lengyel, cseh és balti országok mind előttünk járnak, pedig ez nem volt így. Úgy tudom a horvátok és a szlovének is, magyarul, egyedül a Balkán, az Unióból meg csak a románok és a bolgárok vannak mögöttünk. Vértes tegnap legalábbis ezt mondta.
Az a baj, hogy egyes országok felzárkóznak, mi meg ellenkezőleg, miközben sikerpropaganda ömlik a híradóból, állandóan dicshimnuszokat zengve a gazdaság javulásáról.A török hódoltság vagy a szovjet hadsereg alatt eleve nem volt sok esély a nyugati életszínvonalra. Most lehetne, csakis mi magunk tehetünk róla, hogy elszúrjuk.
Na, ezért nem érdektelen a téma.

citrix 2013.11.06. 13:10:35

Szemenszedett lierálbolsevik hazugság,már hogy lenne az így a Párt gondoskodó vezetése alatt.Majd Pártunk és kormányunk felkér egy "nemzeti érzelmű",ideológiailag megfelelően képzett intézetet ami kimutatja:sokkal jobban élünk mint a németek.Boldogabbak vagyunk mert lesz sok szép stadionunk,némelyik a kedves vezető kertje végében.Lesz hozzá kisvasút is.Foci,szabadságharc,békemenet:csupa öröm,boldogság.Magyarország jobban teljesít!(Ez nem kormánypropaganda közpénzből,hanem információ a tudatlan lakosság részére).

2013.11.06. 13:13:45

Tényleg rossz a helyzet Magyarországon. Sajnos 8 évig, amit csak lehetett elloptak a szemét hamis videókkal kavaró balliberálisok. De jó, hogy soha többé nem lesz erre lehetőségük. Ezek még a saját sógorukat is meglopták!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.06. 13:16:12

@filemon80:

Igyekezünk? Én egy darab ember vagyok. S csak a tényeket írtam le.

rolika 2013.11.06. 13:17:10

Cégünk Németországban dolgozik, meg persze itthon is. Azt nem értem, hogyan lehetséges, hogy ugyanaz az ember ugyanazzal a tudással ott kint a négy-ötszörösét megkeresi, mint itthon. Komolyan, egyik hónapban 100e nettó, kimegy egy hónapra, és 500e nettó.

Mondjuk az is hozzátartozik, hogy nem tudnak mit kezdeni ennyi pénzzel, simán átállnak eggyel magasabb szintre, és felélik. Amikor hazakerülnek, semmivel nincsenek előbbre (tisztelet a kivitélnek, ami 4-5 ember az 40-ből).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.06. 13:19:26

@Bogyó 2:

Na, ennek így több értelme van.

Azt valóban érdemes elemezni, hogy az ex-komcsi mai EU-tagok között Mo. eredetileg a 2. helyen volt, most meg hátulról a 4. helyen van (csak Litvánia, Románia és Bulgária áll rosszabbul).

De azt elemezni, hogy Mo. el van maradva Németországtól abszurdum. El volt maradva 5, 10, 20, 50, 100, 200 éve is, s el lesz maradva 100 év múlva is.

Szelid sunmalac 2013.11.06. 13:21:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Igyekszunk". Nem vagy nagyobb nalam. Tovabbra is faszsagokat pofazol.

filemon80 2013.11.06. 13:23:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Mit írtam, hogy ezt olvastad ki belőle? :) Az "igyekeztek" így többes számban, nem rád vonatkozott, tudom, hogy egy ember vagy - én is :) -, hanem azokra, akik "tálalták a népnek" az ország adott helyzetét. Erre gondoltam, hogy oké, hogy a mohácsi csata óta sz@rul élünk, de ahogy itt is írták már, nem tudom, máskor is szokásban volt-e ekkora sikersztoriként tálalni ezt a sz@rt. Nem tudom tényleg. Csak felmerült.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.06. 13:28:14

@filemon80:

Az ellenkező véglet pont ugyanolyan ostobaság, mint az álsiker-propaganda.

Szelid sunmalac 2013.11.06. 13:33:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Mo. mindig az utolsó negyedben volt Európában az utolsó kb. 500 évben, azaz a téma alapvetően érdektelen"

Nem, nem volt ott. Te szereted a magad gondolkodasahoz igazitani a kulonbozo nezopontokat, es kevered a szezont a fazonnal. Melyik Magyarorszag? Nagymagyarorszag az utolso negyedben volt? Melyik Europa? A folrajzi? A gazdasagi? Az EU? Miben utolso negyed? Melyik utolso negyed?

Exploiter 2013.11.06. 13:34:46

@szandé:
@Lindalinda:

Ritka elbaszott példányai vagytok ennek a fajnak.

Bernik 2013.11.06. 13:35:34

Megírni egy ilyen posztot anélkül, hogy a kommunista diktatúra 4 évtizedének "öröksége", hagyatéka nemhogy kellő súllyal, de egyáltalán meg sincs említve benne!!!
Ez ám a mutatvány! A bolsevik médiahazugság vörös lenindíjának első fokozatára érdemes!

Bernik 2013.11.06. 13:42:27

@Bernik:
Helyesbítek! Megemlíttetett.
"A legszegényebb barakk" ugyanis sunyi utalás a "A legvidámabb barakk" szovjet megszállással fenntartott kádári diktatúrájára, a vasfüggönnyel körbevett országnyi börtönre, amelyben persze ingyen volt az ebéd, meg az ágy. Mint minden rendes börtönben.
Sunyi,hazug utalás az elvtársak mennyországára, amellyel legalább 100 évre elszakították hazánkat a Nyugattól. Erkölcsileg, gazdaságilag, társadalmilag. Nem fölfelé irányban persze!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.06. 13:43:29

@Szelid sunmalac:

"Nem, nem volt ott."

De igen.

"Melyik Magyarorszag?"

Hány darab Mo. van?

"Melyik Europa? A folrajzi?"

Nyilván. Mi más?

"Miben utolso negyed? Melyik utolso negyed?"

Gazdaság, életszínvonal.

filemon80 2013.11.06. 13:46:22

@Bernik: "legalább 100 évre elszakították hazánkat a Nyugattól. Erkölcsileg, gazdaságilag, társadalmilag. Nem fölfelé irányban persze!"
Ez a mondat(rész) a máról is szólhatna...

Szelid sunmalac 2013.11.06. 13:50:59

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ne terelj baszki! Ne terelj!
Megegyszer: Nagymagyarorszag a maga idejeben miert is lett volna az utolso negyedben?
Miert pont a foldrajzi? Abba beletartozik Torokorszag, Oroszorszag stb. Ki a picsa meri a msotani Magyarorszag gazdasagi helyzetet hozzajuk?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.06. 14:03:28

@Szelid sunmalac:

Halandzsázol, mert belegabalyodtál saját önellemtmondásaidba. Akartál egy kis politikai prooagandát csinálni, műbotránnyal, de mivel nem jött össze, így most inkább félrebeszélsz. Nálam ez a módszer kudarcra van ítélve, átlátok rajtad, mint az acélröntgen.

Netuddki. 2013.11.06. 14:09:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Mo. mindig az utolsó negyedben volt Európában az utolsó kb. 500 évben, azaz a téma alapvetően érdektelen."

Mivel te amúgy is Bulgáriából osztod az észt, a hozzászólásaid alapvetően érdektelenek...

Netuddki. 2013.11.06. 14:12:01

Alapvetően hibás álláspont ha egy megélhetési politikus arra a következtetésre jut, hogy ha neki jobban megy akkor az egész országnak is...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.11.06. 14:13:17

Amikor fideszes főmuftikat a fülkeforradalom előtt megkérdeztek, hogy mégis hogyan képzelik, hogy egyszerre adót is fognak csökkenteni és szociális kiadásokat is növelni, az volt a válasz, hogy van itt pénz bőven, csak a szoclibek ellopják.
No, ha az akkor igaz volt és Magyarország azóta meg egyre jobban teljesít, ugyanakkor az életszínvonal rohamosan csökken, az csak úgy lehet, hogy a liberálbolsevik elit helyére jövő NER tábornokok még többet lop... hmmm... érdemelnek ki.
Abszurdisztán jobban tejel! :)

Szevasztok 2013.11.06. 14:17:07

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Mo. mindig az utolsó negyedben volt Európában az utolsó kb. 500 évben,"

Idézet a wikipédiából:

"A kiegyezést követő fél évszázad egyike a magyar gazdaság sikertörténeteinek. (...) Ez azt jelenti, hogy az 1867-est 100-nak véve a nemzeti jövedelem értéke 1900-ra megháromszorozódott, 1914-re pedig több mint megnégyszereződött.(...) Ennél magasabb növekedési ütemet ugyanis csak a dán (3,2%), a svéd (3,0%) s a német (2,9%) gazdaság produkált."

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.06. 14:20:49

@kovi1970:

A hozzászólás helye szerint változnak a tények, te xenofób majomka?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.11.06. 14:20:58

@Bernik: Persze szemeket még ott sem lövettek ki, abban az országnyi börtönben. Mondjad meg nekik, gyerünk!

_most_ 2013.11.06. 14:21:55

viszont az egy főre jutó stadionok számának növekedésében elsők vagyok Európában :D

Nzoltan 2013.11.06. 14:24:35

@sas70: Ez így van. De attól még élhetsz jobban, ha az ország többi része szarabbul teljesít. Nem is kell agysebésznek lenni hozzá.

Nzoltan 2013.11.06. 14:25:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ez nem igaz. Száz évvel ezelőtt a felső negyedbe tartozott.

kvadrillio 2013.11.06. 14:26:48

jahhh.... A KAPITALIZMUS ALAPTÉTELE: A FORDÍTOTT ARÁNYOSSÁG.

AMILYEN MÉRTÉKBEN SZEGÉNYEDTEK EL AZ ORSZÁGOK, (NŐTT AZ ADÓSSÁG-PLAFONJUK), OLYAN MÉRTÉKBEN NŐTT A GAZDAGOK MAGÁNVAGYONA !!!!!

KINEK Ó EZ A TÁRSADALOM MŰKÖDTETÉS ?
CSAKIS A GAZDAGOKNAK !

kvadrillio 2013.11.06. 14:27:14

@kvadrillio: 100 Csányi fér a legesleggazdagabba

Index

2013. november 6., szerda 12:24 |
Címkék
vagyon, gazdagság, álom

A világ száz leggazdagabb embere összesen 200 milliárd dollárral lett vagyonosabb egy év alatt – derült ki a Bloomberg összegzéséből. Összesen 2,1 ezermilliárd dollár a bevallott vagyonuk. Jót tett nekik, azaz a vagyonuknak, hogy – többek között az európai adósságválság lecsengése és a rendkívül laza jegybanki politikák miatt – a tőzsdén nagy emelkedés volt az utóbbi évben........................

randomuser1 2013.11.06. 14:27:43

bukarestben pl úgy hatnyolc éve jobbak a fizuk, és az szja is alacsonyabb.
evvan...

Szevasztok 2013.11.06. 14:28:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ez a hozzáállás olyan tipikusan fideszes:
Ahelyett, hogy elismernéd, hogy a nagyvonalú hozzászólásod nem volt egészen pontos, inkább bizonygatod a hülyeséget.

kvadrillio 2013.11.06. 14:29:53

"2013-ban a lakosság alig 15%-a rendelkezik banki megtakarítással, ez pedig még a 2008 és 2010 közötti válságidőszakot is meghaladóan rossz adat.""" DE EZ CSAK AZÉRT ALAKULT ÍGY, MERT ORBÁN JOBBAN TELJESÍTETT !!!

kvadrillio 2013.11.06. 14:31:23

"A koplalásban Magyarország jobban teljesít!"

EZ LEHET, NA DE ORBÁN 15 KILÓS SONKÁKAT ZABÁL HETEKIG !!! RÁADÁSUL IGYÁN !!! :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.06. 14:32:19

@Nzoltan:

Ne viccelj. Igen, akkor jobban állt az ország európai viszonylatban, ez tény, de akkor sem volt ott.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.06. 14:34:10

@Emmanuel Goldstein:

"bukarestben pl úgy hatnyolc éve jobbak a fizuk"

Mihez képest jobbak?

Szevasztok 2013.11.06. 14:36:01

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Fideszes = aki a tényektől nem zavartatva állít dolgokat, és álláspontját a tények ellenére is körömszakadtáig védi.

Szevasztok 2013.11.06. 14:49:19

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "A tényeket védem. Ennyi."

Alátámasztás?

Netuddki. 2013.11.06. 14:57:02

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Fideszes aki a fidesz szekerét tolja balfaszkám. Persze még mindig nem értem onnan Vulgáriából mijafasznak foglalkozol ennyire a magyar belpolitikával? Vagy csak egy nagy kamu vagy...

campobaszo 2013.11.06. 15:03:57

@Bernik: "Megírni egy ilyen posztot anélkül, hogy a kommunista diktatúra 4 évtizedének "öröksége", hagyatéka nemhogy kellő súllyal, de egyáltalán meg sincs említve benne!!!
Ez ám a mutatvány!"

Nem mutatvány.A szerző óvatos.Elvégre Lenin élt,Lenin él,Lenin élni fog.

Zöldkabátos (törölt) 2013.11.06. 15:05:41

Bocsánat előre is a joviális vidéki hozzászólásomért, meg nyilván fideszpropagandista vagyok és nem realisztikus, de nagyobb távlatokban, azaz világviszonylatban nézve kifejezetten jól élünk, csak hát érthető módon Brüsszelből nézzük Budapestet, és nem Brazzaville-ből.

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_Human_Development_Index

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.06. 15:18:41

@kovi1970:

Maradjunk annyiban, hogy ostoba magyar rasszista vagy.

nnnnnnnn 2013.11.06. 15:18:54

lett volna 8 évünk, amit elvesztegetett az MSZP, nem véletlen, hogy itt járunk. ha az alatt a 8 év alatt rendes kormány lett volna, már rég előrébb járnánk.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.11.06. 15:21:15

@Zöldkabátos: aki sokat keres sokat stresszel ezért szarrá kell magát kompenzálni többek között vásárlással, túlfogyasztással. Az igazi boldogsághoz az ember kevéssel is beéri, mert a bensője kiegyensúlyozott, tekintete derűs, kedélye joviális. De ezt idehaza, a boldogságot pénzben mérő gyökerek hadainak hiába is magyaráznám.

kvadrillio 2013.11.06. 15:27:34

Kísérleti terepen bolyong Magyarország

""" előtérbe került a nemzeti tőkésosztály kérdése is. Van egy kísérlet ennek megteremtésére, erős politikai hátszéllel."""' !!!!!!!!!!!!! NEMZETI TŐKÉSOSZTÁLY MEGTEREMTÉSE ???!!! BESZARÁÁÁÁÁS !!!

...SZAKSZERVEZETEK TELJES ELSORVASZTÁSÁVAL, NEHOGY SZERVEZETTEN TILTAKOZNI TUDJANAK A DOLGOZÓK A POLITIKUSOK ŐRÜLTSÉGEI ELLEN! ezért kapnak sokmilliós fizetést a mai szagszervezeti vezetők !!! basszameg !

Kasnyik Márton,
Stubnya Bence

2013. november 2., szombat 08:18 | [aznap frissítve] |

Egy érdekes, keverék politikai-gazdasági rezsim irányába indult el Magyarország 2010 után, a térség kutatóit meglepte a változás ereje. A CEU tanárai, Dorothee Bohle és Greskovits Béla kapták meg idén a kiemelkedő összehasonlító társadalomtudományi kutatásokért járó Stein Rokkan-díjat a kelet-európai kapitalizmusok sokféleségéről szóló, tavaly kiadott könyvükért, ennek apropóján beszélgettünk velük.

"""Greskovits Béla: A lényeget úgy tudnánk összefoglalni, hogy Magyarország a jóléti elv felől elkezdett elmozdulni az identitáspolitika felé. Átalakulóban van a jóléti állam újraelosztási modellje: a szegények felől a gazdagabbak felé, a középosztályon belül pedig a rezsim számára fontos csoportok felé csoportosítják át a javakat. A vesztesek számára az identitásra építő politizálás eszközével próbál vigaszt adni a kormány, ezért kell a nacionalista retorikát felpörgetni."""..." ezt...beágyazott neoliberalizmusnak" hívjuk......

kvadrillio 2013.11.06. 15:30:56

"A vesztesek számára az identitásra építő politizálás eszközével próbál vigaszt adni a kormány, "...:o))))))))na, ez az, amit az éhezők BEKAJÁLHATNAK NAGYKANÁLLAL !!!!!

Exploiter 2013.11.06. 15:35:03

@$$$=$$$:

Ezt senki nem vitatja pöcsi.
Csak azóta volt még 4 ablakon kibaszott év, anélkül se itt tartanánk.

kvadrillio 2013.11.06. 15:36:21

@kvadrillio: ...AZTÁN ORBÁN VIKTOR FELÁLL A PULPITUSRA ÉS TIKKES GÖRCSROHAMOK KÖZEPETTE MEGGYŐZŐDÉSTELENÜL FELOLVASSA ELŐRE KIDOLGOZOTT SILLABUSZAIT AZ ÉHEZŐ "JOBBANTELJESÍTŐKNEK", AKIK MÁR RÉGÓTA FEL SEM FOGVA IDENTITÁSUKAT KEMÉNY RIGMUSOKKAL TARKÍTVA MEGTAPSOLJÁK BÓDÍTÓJUKAT !!!

Bicepsz Elek 2013.11.06. 15:37:28

Nem negyed hanem 20%-15%!!! Ketfele irasos hazugsag van: egyik a statisztika, a masik a szerelmeslevel!!
Igaz regebben 10% volt a nyugathoz kepest de az euro is , dollar is meg az angol font is inflalodott

Bicepsz Elek 2013.11.06. 15:39:39

Egyebjent az elhizas nepbetegseg!!! A kormany csak segiteni akar az embereken!!!

kvadrillio 2013.11.06. 15:41:25

...AZTÁN SIETVE FELSZÁLL A REPÜLŐJÉRE, ELREPÜL A ZÚÚÚNIJÓBA, FELSZÓLALVA BESZÁMOL ORSZÁGÁBAN ELKÖVETETT LEGÚJABB TELJESÍTMÉNYEIRŐL, MELYNEK CÍME: NA ! EZ VAN AKKOR, HA ÁTBASZLAK A PALÁNKON !!!!!

Bicepsz Elek 2013.11.06. 15:41:33

@kvadrillio: Na ja a Soros Gyuri fiokai :-)))
Ha az MSzP lenne akkor sem lenne jobb. Max. a kulfoldiek vennek meg zsebre a politikusokat!!

Dr. Valentin Narcisse 2013.11.06. 15:41:50

1. Nem élek rosszul.
2. A föld lakosságának többsége örül, ha van mit enni, nálunk meg hétköznap, munkaidőben is a plázákban flangálnak és költenek eszméletlen pénzeket igénytelen, rossz minőségű, de bőven túlárazott kínai szarokra; közben százezrek rohangálnak 200.000 forintos iPhonenal, vagy hasonló drága, fölösleges kütyükkel a kézben, miközben a 3D lapostévé és drága játékkonzolok vásárlása nemzeti sport lett.
3. A németekhez hasonlítani magunkat demagóg ostobaság a két nép geopolitikai helyzetének és történelmének ismeretében.
4. Nem, nem lesz "jobb" soha. Mi másodlagos piac vagyunk, a félperiféria, ahová a centrumból ömlesztik a szemetet, cserébe meg mesterségesen életben tartanak, mert ránk épül a fél gazdaságuk. Az egész EU, de főleg a németek abból élnek, hogy pénzt pumpálnak a csórókba, mint mi és a görögök, majd lefölözik a hasznot a piacról. Ők maguk eladnak nem-EU országoknak mindent, míg mi nyeljük el cserébe a kínai szemetet. Nem, nekünk nem jó az EU, de annyira összefonódtunk, hogy a lélegeztetőgép lekapcsolásába még talán az orvosok is belerokkannának. Hogy mi következik mindebből: Folytatódó ál-szabadságharc a szavazók kegyéért, és egy hosszabb távon föderációra törekvő, de évtizedekig egy helyben toporgó EU.

kvadrillio 2013.11.06. 15:41:52

@kvadrillio: ...és a többi ország elkezdi őt utánozni...ni..nini..

kvadrillio 2013.11.06. 15:44:57

@Dr. Valentin Narcisse: " a plázákban flangálnak és költenek eszméletlen pénzeket".......
jahhh.....azért aztán mostanában, EGYRE GYAKRABBAN ELŐFORDUL, HOGY A PLÁZÁK 16.000 KASSZÁJÁBÓL ELÉG, HA 2, KETTŐ ÜZEMEL !!!!!

...A...SOKK...K...KK..KKK...VÁSÁRLÓ MIÁN...HÍJJJÁN.....

Zöldkabátos (törölt) 2013.11.06. 15:49:25

@Dr. Valentin Narcisse:

Igazad van, én is ezt írtam kicsivel feljebb, de ha valamihez hasonlítjuk magunkat, az csak egy nálunk jobb helyzetben lévő ország lehet. Mégse törekedhetünk arra, hogy rosszabbul éljünk :)

Más tészta viszont a régiós összehasonlítás, itt már jobban látszódik, hogy hol is tarthatnánk.

Dr. Valentin Narcisse 2013.11.06. 15:56:24

@Zöldkabátos: A régióban nagyjából minden változatlan. A szlovákoknak ott az autógyártás, azzal tartják őket életben. Attól függnek, az mozgatja a gazdaságukat. A lengyelek elég ügyesek, de tessék elmenni, megnézni, mennyi szutyok, sz.r autó van az utcákon. A románokhoz meg talán nem kell hasonlítsuk magunkat meg amúgy is... Olyan putri van ott, hogy hihetetlen. Persze, lehet példa egy erősebb ország. El lehet mondani, hogy gyerekek, a németek jól élnek, hát dolgozzuk ki a belünket, hogy mi is felépítsünk valamit. Én első sorban a cikkre reagáltam, amiben a szerző komolyan gondolja, hogy elérhetnénk az a szintet, ami Németországban van, és komolyan elhiszi, hogy a magyar politikán múlik mindez. Még rajtunk egyénenként is nagyobb felelősség van. Ki a tököm akar egy olyan országot finanszírozni, ahol a melós egész nap csak sír, rí, és kerüli a munkát? Ahol a raktáros baszik megcsinálni a feladatát, ha nincs kedve, ahol mindenki késik a munkahelyéről, és idő előtt hazahúz. Ahol a táppénz még mindig egyenlő a szabadsággal, és a munkamorál nagyjából olyan, mintha a munkáért fizetés helyett tökön rúgás járna.

kvadrillio 2013.11.06. 15:56:50

@Dr. Valentin Narcisse: építettünk mi magunknak takaros kertes villácskákat, kalákában is, háztájink is volt malacokkal, tehenekkel, csirkékkel, zöldségekkel, sőt jól működő tsz-eink is voltak, öntözéses gazdálkodással, dolgozókkal, megtermeltünk magunknak minden terméket, fazekakat, csizmákat, ruhákat, műszaki cikkeket, egyebeket....

ANNO....A SZOCIALIZMUSBAN !!!

..most multik gyártják ugyan ezeket, avagy kínaiak is dömpingben öntik ránk, vagy turkálókban vehetjük magunkra a londoni levetettet, a földeket új földesurak fektetik, rohasszák uniós földalapú milliók felvételéhez sajátszámlájukra, A POLITIKUSAINK MEG VÍGAN KORRUPCIÓZNAK, TŐZSDÉZNEK, (ÖNKORIS PÉNZEKKEL IS !), LÁTOGATJÁK A DIREKT ERRE A CÉLRA ÉPÍTETT AUTÓS UTAKON, ÖSSZEHARÁCSOLT INGATLANJAIKAT, ORSZÁGBÓL-ORSZÁGBA....ÉS NÉHA FELÁLLNAK A EMELVÉNYRE MANTRÁZNI A DÖGLEDEZŐ NÉPNEK, HOGYASSZONGYA: ECCER, DEMÉGSOKÁRA, MAJD TI IS JÓL ÉLHE(T)EK !!!!! :o)

....csak a nép, egyre kevesebbszer nevetgél ezen !

kvadrillio 2013.11.06. 15:59:21

@kvadrillio: ÉS MÁRA A FÉL ORSZÁG SZEGÉNY LETT !

Dr. Valentin Narcisse 2013.11.06. 16:00:33

@kvadrillio: "építettünk mi magunknak takaros kertes villácskákat, kalákában is, háztájink is volt malacokkal, tehenekkel, csirkékkel, zöldségekkel, sőt jól működő tsz-eink is voltak, öntözéses gazdálkodással, dolgozókkal, megtermeltünk magunknak minden terméket, fazekakat, csizmákat, ruhákat, műszaki cikkeket, egyebeket"

Ja, csak akkor még nem volt az a jellemző mentalitás, hogy hazamegyek, befekszem a 3D lapostévé elé, és sörözök, hanem kiment az ember a kertbe, az állatokhoz, a hétvégi telekre melózni. Ha építkezni kellett, odaállt segíteni a barátnak. Ez nem a kormányon, vagy a rendszeren múlik. Illetve csak kis részben. A faluban, ahol lakom rajtunk kívül alig van valakinél állat, pedig még 15-20 éve mindenhol volt. Kényelmesebb a Tesconak dolgozni aprópénzért, ott megvenni mindent, aztán hazamenni a Maúnika showt nézni, és nagyokat panaszkodni a mindenkori kormányra.

kvadrillio 2013.11.06. 16:00:51

@kvadrillio: de van nemzeti tőkésosztály !
VAN NEMZETI TŐKÉSOSZTÁLY ! VAN NEMZETI TŐKÉSOSZTÁLY !

flort 2013.11.06. 16:05:10

@Dr. Valentin Narcisse: "4. Nem, nem lesz "jobb" soha. Mi másodlagos piac vagyunk, a félperiféria"

Finnország, Norvégia? Ja, ott nem kommentelnek munkaidőben.

kvadrillio 2013.11.06. 16:06:26

@Dr. Valentin Narcisse: NONONOONO !!! AZ IGEN JÓL ELERESZTETT VOLT TSZNYÖGDÍJASNAK NINCS PÉNZE ÁLLATTARTÁSRA, A TAKARMÁNYÉRTÉKERSÍTÉST MEGSZEREZTE AZ AGRÁROLIGARCHIA, EMELI AZ ÁRÁT... A DISZNÓÁLLOMÁNY 10 MILLIÓRÓL 3 MILLIÓRA CSÖKKENT, A MARHÁKAT ANTALL LEVÁGATTA 10 EZERÉRT DARABJÁT..., DE MOST MÁR KI SEM TUDJÁK HAJTANI LEGELNI, MERT ORBÁN ÚJGAZDAG FÖLDOSZTÁSA MÉSZÁROS LŐRINCEKNEK SAJÁTÍTOTTA KI A FÖLDEKET !

Dr. Valentin Narcisse 2013.11.06. 16:07:12

@flort: Éppenséggel a munkamorál teljes hiánya nem indokolható a körülményekkel, inkább egyfajta néplélek-betegség ez, amit a franc tudja, mi gyógyíthat.

Dr. Valentin Narcisse 2013.11.06. 16:12:16

@kvadrillio: Hát én nemtom, hol élsz te, de mi magunk, és a rokonaink közül is van aki, illetve ismerősök is tartanak állatot, és sokkal jobban megéri, mint megvenni a készterméket a boltban. Egy rövid ideig a multik bepofátlankodásával valóban nem érte meg kicsiben gazdálkodni, de most már csak a lustaság szabhat ennek határt, illetve az, hogy rászoktatták az embereket a dologtalanságra, és értelmetlen költekezésre. Szabad szolga mindenki, aki függ a multiktól. Mivel szarért-hugyért dolgoztatják, így máshol esélye nincs megvenni a terméket, ezért más munkahely lassan nincs is, csak a multi, ahol még kevesebbet fognak adni, ha jobban rászorul az alkalmazott-jelölt. Ördögi kör. Az ostoba meg észre sem veszi, hogy ha munka mellett otthon elvetne némi magot, és venne néhány csirkét akkor már jobban élne. Ha pénze nem is volna olyan sokkal több, de minőségibb ételt enne, és nem szorulna rá annyira másokra. Az az igazság, hogy önként válunk szabad szolgává.

randomuser1 2013.11.06. 16:23:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: butapesthez
szofiát nemtom aktuálisan, de figyelembe véve h évek óta, bár egyre lassuló ütemben oda költöznek innen a multik- talán attól is :)
a kaja ugyanannyi, a kecó kurvadrága.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.06. 16:39:58

@Emmanuel Goldstein:

Szófiában az átlagbér biztosan kisebb, mint Bp-en. Jelenleg a bolgár bruttó átlag 107 ezer Ft, a szófiai meg 135 ezer.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.06. 16:42:40

@Dr. Valentin Narcisse:

"A föld lakosságának többsége örül, ha van mit enni"

Ez ebben a formában erős túlzás.

Tény: Mo-n világviszonylatban gazdag. Ha az országokat felosztjuk 5 ötödre, akkor Mo. a második ötödbe esik.

S ez az "örül, ha van mit enni" csak az ötödik ötödre igaz.

BelAmi 2013.11.06. 16:51:02

Aki csak csupa nagybetűvel írva képes érvelni, az egy barom, és így próból súlyt adni a baromságainak!
süti beállítások módosítása