Szegények vagyunk, de legalább rosszul élünk. Egy magyar polgár negyedannyiból gazdálkodhat, mint átlagnémet társa. Hazánk az európai lista utolsó negyedében kullog a vásárlóerő tekintetében.
A GFK által megjelentetett legfrissebb kutatási eredmények szerint 42 európai ország átlagának 40%-át sem éri el a magyar vásárlóerő. Persze jóféle marketingszöveggel tálalhatnánk úgy is a tényt, hogy megelőztük a robbanásszerűen fejlődő Moldovát és Montenegrót, de nem ma jöttünk le a falvédőről.
Az európai átlagtól is nagyon messze kerültünk, azonban a magyarok által összehasonlításként leggyakrabban emlegetett két ország, Ausztria és Németország lakói több mint a négyszereséből gazdálkodhatnak, mint a hazai átlag. A félreértések elkerüléséért: a vásárlóerő nem a jövedelemmel azonos, hanem az a reálérték, amely kifejezi, hogy a lakosság a jövedelméért mennyi árut és szolgáltatást tud megszerezni. Nagyságát befolyásolja az árszínvonal és a jövedelem. Mi mindkettővel rosszul állunk: a jövedelmek alacsonyak, az árak magasak. Ráadásul a tendenciák is rosszak, az előbb említett német bérek válság utáni emelkedésének volumene az üzleti szférában több mint a két és félszerese volt a magyarénak.
A hazai egy főre jutó átlagos havi fogyasztás 2012-ben 75.141 Ft volt. 2009 és 2012 között ebben is 4% körüli reálérték-csökkenés történt. Összehasonlításként, az ugyanez évi (2012) létminimumérték a KSH adatai szerint 85.960 Ft volt.
Ha igazán demagóg szeretnék lenni, megemlíteném, hogy a politikusok által legsűrűbben lakott budapesti I., II., XII. kerületeket nézve vásárlóerőben 60%-kal meghaladjuk az uniós átlagot, de még az osztrák átlagon is túlteszünk.
A leggazdagabbak és legszegényebbek közötti vagyoni különbségek tovább nőnek. Ez a tendencia a rendszerváltás óta – kisebb 2003 és 2007 közötti töréssel – folyamatos, az utóbbi néhány évben pedig egyértelműen gyorsuló. 2013-ban a lakosság alig 15%-a rendelkezik banki megtakarítással, ez pedig még a 2008 és 2010 közötti válságidőszakot is meghaladóan rossz adat.
A statisztikák szerint évről évre kevesebb gyümölcsöt, zöldséget, higiéniai terméket vásárolunk. Nem értékben kevesebbet, hanem darabra, kilóra. Tudományosan is megfogalmazva: 2012-ben a KJ/nap-ban kimutatott felhasznált tápanyagmutató visszaesett az 1964-es szintre. A koplalásban Magyarország jobban teljesít!
Ez persze nem kérdés a másfélmillió mélyszegénységben élőnek, akinek sem esélye, sem reménye nincs a kitörésre, a normális életre. Kényszeresen cigányozó honfitársaink kedvéért tisztázzuk: a kutatások szerint ennek a létszámnak csak jóval kevesebb mint a fele roma. A létminimum környékén és az alatt tengődők összlétszáma viszont már közelíti a teljes tízmilliós lakosság felét.
Ahogyan egy korábbi posztban írtuk, a munkavállalók száma ugyan nő, de a kedvező mutatót elsősorban a közmunkaprogram által gerjesztett – nem valódi, nem produktív – létszám hizlalja. Ugyanakkor a munkanélküliként átlagosan eltöltött idő eléri a másfél évet.
Ha Magyarország kilépne az unióból, nagyot javulnának a szervezet statisztikái. És mi is végre olyan balkáni–keleti összehasonlítási rendszerbe kerülhetnénk, ahol volna esélyünk a listák élvonalában szerepelni.
A rendszerváltás egyik kimondott célja volt, hogy felzárkózhassunk a nyugat életszínvonalához. Ebben nem sokra jutottunk…
Mindeközben lehúzásra és visszahúzásra panaszkodunk az Európai Unióval kapcsolatban, pedig a 2004–2010-es időszakban a dupláját kaptuk vissza a befizetésünknek, és a hazai fejlesztések jelenleg is több mint 95%-a valósul meg uniós forrásból.
(A kép forrása: johnbruton.com)
