A foglalkoztatottság csökkenése a szocialista nagyipar és a mezőgazdaság tönkremenetelével párhuzamosan a ’80-as évek végétől gyorsult fel és 1996-ban fordult meg némileg, ám ekkorra már 1,5 millióval kevesebb foglalkoztatott volt, mint a rendszerváltás előtti 66–68%-ot közelítő arány mellett. Azóta nagyon lassú emelkedés történt, több megbicsaklással – 2008 közepén a KSH adatai szerint 61,7%-os volt a foglalkoztatási arány, idén eddig 63,8%-nál tartunk. A szám az uniós átlagtól – amit csak Csehország tud tartani a keleti blokkból – így is csúnyán le van maradva, de a kérdés az, hogy a statisztikában látszó növekedés valódi, a gazdasági folyamatokba illeszkedő tendenciát takar-e.
A válasz nem azért fontos, hogy objektíven eldönthessük, ki hazudik jobban a vetélkedő politikai erők közül: aki világcsodát vagy aki csalást kiált, hanem mert a viszonylag alacsony hazai életszínvonal az alacsony foglalkoztatási rátából következik. Sajnos európai mércével mérve is kevesen fizetjük a tízmillió embert érintő állami kiadások fedezetét jelentő adókat, kevesen állítjuk elő a társadalom gazdasági teljesítményét. A 15–74 évesek között már csak 52,2% a foglalkoztatási arány, azaz 3,98 millióan fizetjük a cechet. Csehországban hasonló lélekszám mellett 5,1 millió ember dolgozik! Az ilyen jellegű egészségtelen arány kényszerűen magas újraelosztást eredményez, hajtja felfelé az adókat, különösen akkor, ha a hagyományos piaci módszerektől elrugaszkodó gazdaságpolitikával párosul.
A következményeket az aktív adózók viselik: magánemberek és vállalkozások. A társadalom nagyon jelentős, nem adózó, de politikai szavazattal rendelkező hányadának így érdeke a helyzet fenntartása.
Szakmai szempontból nézve mindezekért az átlagbérhez közelítő minimálbér, a magas minimum tb-járulékokat is tartalmazó munkaerőköltség – amely az átlagos munkaerőköltség 35–40%-a –, a gáláns családtámogatási rendszer a felelős. Az átlagos magyar adóterhelés a régiós versenytársainkhoz (Románia, Szlovákia, Csehország stb.) képest közel 10%-kal magasabb.
Makrogazdasági közismeret, hogy növekvő adók következtében egy ponton túl az elérhető összbevétel már nem nő tovább, sőt, bizonyos határon túl mérséklődik – inkább a feketegazdaság felé fordulnak a résztvevők, vagy tönkremennek. Ugyanazt az adóbevételt két módon is el lehet érni: egy magasabb kulcs mellett, kevesebb befizetővel, és egy alacsonyabb adókulcs mellett, több befizetővel. Nálunk most az első változat fut. A magas adóterhelés csökkenti a munkaerő-keresletet, adóelkerülésre ösztönöz, és be nem jelentett foglalkoztatáshoz vezet. Ráadásul a rendszer fenntartásához az állami újraelosztás mértékének is 50% körül kell lennie, és az előzetes hírek szerint nem lehetetlen, hogy 2014-ben újabb komoly százalékokkal fog nőni. Ha a jövőben is szabadpiacban és kapitalizmusban gondolkodunk, ez nem túl jó hír…
A foglalkoztatottak számának növekedése a fentiek miatt fontos és jó. De sajnos nem mindegy, hogy miért és kikkel nő a szám. Ha a gazdaság növekedéséből következően generálódnak új munkahelyek, amelyek felszippantják a munkanélkülieket, az pozitív jelenség. Ha a szociális segély kiosztásának egy módjaként közmunkát szervezünk, annak elsősorban morális hatása van, gazdasági nem sok. Annak, aki munkáért kapja a pénzt, kevésbé sérül az önbecsülése, és a rendszeres tevékenység segít visszaszokni a munka ritmusába. Ugyanakkor sajnos gyakran láthatjuk az országban, hogy a „kényszermunkások” tevékenységének valódi gazdasági haszna nagyon kevés. Makro szinten viszont nagyot rontunk a hatékonyságon. Az évek óta alig változó összterméket többen állítjuk elő, tehát a hatékonyság romlik. Az előállított GDP szerint rangsoroló listában általában Vietnamot előzzük meg, Csehország +50%-ot ver ránk…
2012-ben a közmunkaprogramban körülbelül 260 ezren vettek részt. 2013-ban a bruttó közmunkás munkabér 5,2%-kal nőtt. Az elérhető nettó bér szakvégzettséget nem igénylő munka esetén 49.453 Ft volt, szakvégzettséget igénylő munkakörben 63.404 Ft. A célra előirányzott költségvetési keretösszeg 2013-ban elérte a 153,8 milliárd Ft-ot. A summa tekintélyes része nem a közmunkások bére, hanem a rendszer fenntartási költségeinek fedezetére, adókra, járulékokra szolgál, ami elképesztő pazarlás a segélyosztáshoz képest: egyik zsebből a másikba rakás, az apparátus etetése. De mivel a választási évben remekül mutat a munkavállalók számának ilyen mértékű növekedése, a sikerre tekintettel idén 300 ezer fölé emelkedik a közmunkával érintettek száma. Az Állami Számvevőszék jelentése szerint csak 2009 és 2011 között a munkanélküliségi rátát 1,4–2%-kal javította a közmunkaprogram.
Szintén fontos adat, hogy 2008 óta körülbelül 65 ezer olyan személy ment külföldre dolgozni, akiknek Magyarországon maradt a családja. És miközben a közmunkaprogram által mesterségesen generált létszám úgy növekszik, hogy azt egy sztahanovista is megirigyelné, a versenyszférában 2008 óta 124 ezerrel dolgoznak kevesebben…
(A kép forrása: nol.hu)
Az utolsó 100 komment: