Nemzeti sportunk a számlagyűjtés. Ha nélküle olcsóbban megússzuk, inkább nem kérjük, de ha muszáj számlát kapni, akkor viszont gyorsan keresünk egy céget a családban, mondván, majd ott „elköltségeljük”. És a cégekben gyűlnek a tevékenységhez sehogyan nem kapcsolódó szolgáltatások és termékek költségei. Biztos, hogy jó ez így? A helyes választ mindenki tudja, a kérdés inkább az, hogy az erkölcsös egyben racionális-e, vagy épp fordítva.
A dolog jogszabályi oldala egyértelmű: alapesetben a cég eredményét csak a vállalkozási tevékenység érdekében vagy azzal összefüggésben felmerült költés csökkentheti. Az áfa levonhatósága még világosabb, ugyanis a törvény szerint csak abban a mértékben lehet levonni az áfát, amilyen mértékben a beszerzett terméket, szolgáltatást a vállalkozás saját áfa-köteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja. Tehát a feleségnek vett epilátor számlája nem számolható el költségként anélkül, hogy ne kéne utána még külön adót fizetni. De ha valaki mégis kifizetné a bruttó összeg utáni 51,17%-ot (szja + egészségügyi hozzájárulás), az áfát akkor sem vonhatná le.
A gyakorlatban egy tudatos magyar vállalkozó egyéb szempontokat is mérlegel. A saját vállalkozás hazánkban nem csupán az önállóságról, a függetlenségről, a kreativitásról, hanem elsősorban a kockázat viselésének művészetéről szól. És bizony nálunk az üzleti kockázatokkal – piaci helyzet, versenytársak stb. – azonos mértékű a működésben az úgynevezett „kurucos adókockázat”. Azaz egy számla kapcsán a vállalkozó mérlegeli a rizikót: vállalja-e a NAV előtti sunnyogást, vagy sem. Ha megfizeti a „nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült” költségek utáni horribilis többletadókat, teljesen nyilvánvalóan nem éri meg betenni a bizonylatot a könyvelésbe. Még akkor sem, ha ezzel esetleg egy nem létező házipénztár-állományt akar eltüntetni.
Az adófizetést elkerülő magatartással járó kockázatok mérlegelésénél fontos szempont a nagyságrend is: egy több ezer tételből álló áfa-bevallás NAV-revíziójánál általában a nagyobb összegű bizonylatokat ellenőrzik tételesen, egy-egy kicsike tétel azért jó eséllyel átcsúszhat. Ha ilyen tételből sok van, különösen ha szisztematikusan ismétlődnek, csökken az esélye, hogy megússzuk. De akkor meg minek? Hiszen az elérhető nyereség aránytalanul alacsonynak mutatkozik a kockázathoz képest. Egy egyszerű bukásnál is nagyságrenddel magasabb lesz az adóbírság, pótlék, mint amiért akár elvben is megérné.
Ha pedig kevés bizonylat közé remélünk elrejteni összegében kiemelkedő tételt, azt végképp felejtsük el. Természetesen egy tízmillió alatti éves bevételű mikrovállalkozásnak, akinek soha nincs áfa-visszaigénylése, folyószámla-tartozása, nem késik a bevallásokkal, nem végez kockázatos tevékenységet, röviden „nem kerül szem elé”, némiképp jobbak lehetnek az esélyei.
És ha bekerülnek az oda nem való tételek a nyilvántartásokba, később nehezen vagy csak újabb áldozatok árán lehet megszabadulni tőlük. Tapasztaltam már, milyen is az, amikor a NAV kiszáll a székhelyre a tárgyi eszköz lista tételes ellenőrzésére. Igazán embert próbáló a 130 tételből álló listát egyenként „előállítani” a bemutatásra, főleg ha a hosszú évek alatt összegyűlt 20 darab mobiltelefont, 5 hűtőgépet, 4 tévét, 12 laptopot, 3 garnitúra kerti bútort és 4 hobbikertész-fűnyírót kell a lakótelepi negyedik emeleti székhelyen bemutatni.
(A kép forrása: internationalofficesupport.blogspot.com)
