HTML

SarcHarc

Minden, amit tudni akartál az adóról, de senki nem merte megválaszolni.
Ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnál a blogon, írd meg nekünk: tanacsadas@vezinfo.hu

Facebook


Fcikk23_kep_1.jpgebruár 25-e az egyéni, kisadózó és evás vállalkozók egyik legfontosabb adózási határideje. Fussuk át, kiknek is kell most bevallást tenniük!

Akik magánszemélyek, és bármilyen címen vállalkozói tevékenységet folytatnak, vagy éppen áfa fizetésére kötelezettek, azoknak idén is február 25-ig kell eleget tenni az szja-bevallási kötelezettségüknek, mégpedig a szokásos ’53-as (idén 1353-as) számú bevalláson. Aki az aktív egyéni vállalkozói tevékenységét már megszüntette 2013-ban, vagy az egész 2013-as adóév folyamán szüneteltette azt, annak a bevallási határidő majd 2014. május 20-a lesz.

A bevallás kitöltéséhez a kifizetők és munkáltatók által kiállított és a kitöltéshez nélkülözhetetlen igazolásokat már 2014. január 31-ig, az esetleges adóalapot vagy az adót csökkentő más, egyéb igazolásokat legkésőbb 2014. február 17-ig kellett (volna) mindenkinek megkapnia.

A most beküldendő szja-bevallást 2019. december 31-ig kell mindenkinek megőriznie. Szintén javasolt tartogatni vele minden olyan igazolást és bizonylatot, amit a kitöltése során felhasználtunk, hiszen egy esetleges későbbi vizsgálatnál nekünk kell majd soronként bemutatni és bizonyítani, hogy az adatokat milyen dokumentumok alapján jegyeztük be. Az adó megállapításához való ötéves jog azzal is megszakad, ha egy önellenőrzésben saját jószántunkból módosítjuk az adókötelezettséget.

Ha valaki az adóbevallás benyújtásában valamilyen objektív okból akadályozott, például betegség miatt, az akadályoztatás megszűnését követően legkésőbb 15 napon belül köteles az adóbevallását úgynevezett „igazolási kérelemmel” együtt benyújtani. Ezzel elkerülhető a beküldés elmulasztása miatti bírság is.

Ha valaki a bevallását előreláthatóan azért nem tudja majd határidőben benyújtani, mert a benyújtáshoz önhibáján kívül nem állnak rendelkezésre az elkészítéshez szükséges igazolások, a bevallási késedelemről 2014. május 20-ig bejelentést tehet az adóhatósághoz. Ez a lehetőség csak akkor áll fenn, ha az illető nem egyéni vállalkozó vagy áfa-fizetésre kötelezett magánszemély (a határideje sem most lenne). Ebben az esetben a bevallás késedelmes benyújtása miatt a NAV mulasztási bírságot 2014. november 20-ig nem szabhat ki.

Egyáltalán nem is kell bevallást benyújtania az adózónak, ha az adóévben egyáltalán nem volt bevétele, vagy csak olyan bevételt szerzett, ami nem bevallásköteles. Ilyen bevételek, jövedelmek lehetnek például:

  • az adó alól Magyarországon mentesített jövedelem, ha más bevallási kötelezettség alá eső jövedelme a magánszemélynek nem volt;
  • az ingó vagyontárgy átruházásából származó bevétel, ha az éves összege nem haladja meg a 600 ezer forintot, vagy nem gazdasági tevékenység keretében történő értékesítésből származik, és az adóévben megállapított összes jövedelem nem haladja meg a 200 ezer forintot;
  • amely ingatlan átruházásából származik, és abból bevétel igen, de jövedelem nem keletkezik;
  • ami után az szja megfizetésére a kifizető (cég) kötelezett;
  • kamatjövedelemnek minősül, és abból a kifizető az adót levonta;
  • pénzbeli nyeremények.

Ha különben kell bevallást tennie az adózónak, ezeket a bevételeket, jövedelmeket akkor sem kell szerepeltetnie a bevallásban.

Akkor sem kell bevallást benyújtani, ha valaki az adóévben kizárólag egyszerűsített foglalkoztatásban szerzett jövedelmet, és az nem haladta meg a napi 4510 forintot (hivatalosan a foglalkoztatás naptári napjai száma és az adóév első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napibérként meghatározott összegének szorzatát). Szintén egyáltalán nem kell bevallást tenni, ha valaki mezőgazdasági őstermelő vagy átalányadózást alkalmazó kistermelő is, és az ebből származó, támogatás nélkül számított bevétele a 600 ezer forintot nem haladta meg, és más, bevallandó jövedelme sem volt.

Ha kaptunk a NAV-tól bevallási csomagot, de a 2013. évről különben nem kell bevallást benyújtanunk, a csomag tartalmát sem kitölteni, sem visszaküldeni nem kell az adóhatósághoz. Kidobhatjuk, vagy pucolhatunk rajta krumplit – igény szerint.

Ha esetleg a NAV által kiküldött bevallási csomag címzettje a kézbesítéskor már nem él, a hozzátartozói/örökösei nem készíthetik el az adóbevallását. Az elhunyt magánszemély adóját az adóhatóság határozattal állapítja meg.

Az adófizetési kötelezettséget átutalással, a NAV ügyfélszolgálatokon POS terminálon keresztüli bankkártyás befizetéssel vagy csekken lehet teljesíteni (csekket senkinek nem küld magától a NAV, annak utána kell járni). A 100 forintnál kisebb összegű szja-t, eho-t, ekho-t, járulékokat nem kell megfizetni, de az ilyet az adóhatóság sem téríti vissza.

Az adó megfizetése az adóbevallást nem pótolja! Ha a bevallást beküldjük, de az adót nem fizetjük meg, azután napi késedelmi pótlékot (a mai minimális MNB alapkamat kétszeresét) fog megállapítani 2015 novemberében az adóhatóság. Ez majd sokára fizetendő, és kevés összeg lesz (a mai magyar legolcsóbb „hitel” a NAV-nak tartozni). Viszont ha a bevallás nem megy be időben, azt magánszemélyeknél rögtön 200 ezer, vállalkozóknál 500 ezer forintos bírsággal honorálhatja a hivatal. Ha nincs is pénzünk az adót megfizetni, a bevallás határidőben legyen bent! Ha a tartalma esetleg nem is tökéletes, az is önellenőrizhető, javítható később.

Ha az adóbevallás után visszatérítés jár, azt a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül, de legkorábban március 1-jétől fizeti vissza az adóhatóság, de csak ha hibátlan volt a benyújtott adóbevallás. Ha a kiutalandó összeg nem csak párezer forint, akkor azért érdemes tényleg felkészülni a különböző igazolások és bizonylatok kiutalás előtti ellenőrzésére.

Az eva-alany egyéni vállalkozónak, bevételi nyilvántartást vezető betéti vagy közkereseti társaságnak is február 25-ig kell benyújtania az éves bevallását, a 1343-as számú bevalláson.

Ugyanekkor a 13KATA nyomtatványon kell nyilatkoznia a kisadózó vállalkozásnak a 2013-as adóévben megszerzett bevételéről. Ugyanezen a nyomtatványon kell bevallást tennie a 40 százalékos mértékű adófizetési kötelezettségéről is azoknak, akik a 6 millió forintos küszöböt túllépték. Szintén ebben a bevallásban kell bejelenteni névvel adószámmal azt az adózót, akinek évi 1 millió forintot meghaladó számlázásunkkal – a törvényi vélelem miatt – leplezett, bújtatott munkavállalója lettünk.

Végül szintén most kell a 1365-ös számú áfa-bevallást és a kapcsolódó adófizetési kötelezettséget teljesítenie az általános szabályok szerint adózó áfa-alanyok közül az éves áfa-bevalló adózóknak.

Hajrá, bevallásra fel!

(A kép forrása: freshbooks.com)

Címkék: bevallás személyi jövedelemadó NAV kisadók

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sarcharc.blog.hu/api/trackback/id/tr375828478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása