HTML

SarcHarc

Minden, amit tudni akartál az adóról, de senki nem merte megválaszolni.
Ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnál a blogon, írd meg nekünk: tanacsadas@vezinfo.hu

Facebook

cikk25_kep.jpgAz új Ptk. életbelépése módosította az öröklés szabályait is. Kinek jobb így? Nézzük!

Az öröklési jog a magyar polgári jog talán legkevésbé változékony része. Ennek oka, hogy a mindenkori jogszabály nagyrészt a „társadalmi hagyományt”, a történelmileg kialakult szokásrendet igyekezett tükrözni és törvénybe foglalni. A rendszerváltás óta viszont sokat változott az örökül hagyott vagyon, és megváltoztak a tipikus öröklési élethelyzetek is.

Míg korábban a szocialista vagyon kombót, jellemzően a lakás, kocsi, nyaraló, takarékbetét csomagot volt szokás örökíteni, mégpedig viszonylag rendezett, tankönyvi családmodell keretein belül, addig mostanra a vagyon fogalma is jelentősen átalakult. Most már vállalatokról, céghálókról, speciális befektetésekről, kül- és belföldi, tipikusan közös tulajdonlású és nemegyszer rejtett értékekről vagy örökölt óriási hitelekről és veszteségekről szokás beszélni. Ráadásul a statisztikailag is 50%-ot közelítő válási arány, élettársi kapcsolat okán az átlagos örökös sem a régi már – és akkor nem is beszéltünk még a „szinglihordákról”…

Az új törvény leghangsúlyosabb üzenete a végrendelet szabadsága és annak elsődlegessége. Vannak, akik jobban járnak, és van persze olyan, akit hátrányosan érintenek a változások.

Az új Ptk. szerint, ha nincs végrendelet, és a házastárs az utód mellett örököl, akkor holtig tartó haszonélvezeti jog illeti meg. De ez – a korábbiaktól eltérően – kizárólag az elhunyttal közösen lakott lakásra és az ahhoz tartozó berendezési tárgyakra érvényes. Ugyanakkor, az eddigi szabályozástól eltérően, az özvegy egy arányos részt szerez a hagyaték többi részében is. Ha például van két öröklő gyerek, akkor 1/3–1/3-ad részt szereznek ők is és 1/3-adot az özvegy is.

Eddig a házastárs csak akkor örökölt tulajdonjogot, ha nem volt az örökhagyónak leszármazottja. Ha volt például gyermeke, akkor viszont a házastárs a teljes hagyaték felett haszonélvezeti jogot (özvegyi jogot) örökölt, de tulajdont nem. Ezt a haszonélvezetet sem korlátlan ideig kapta, hanem csak amíg új házasságot nem kötött, vagy új bejegyzett élettársi kapcsolatot nem létesített. Március 15-e után viszont a haszonélvezet már életfogytig tart. Azaz köthet új házasságot, és új házastársával, esetleg a tőle származó gyermekekkel együtt is élvezheti a haszonélvezeti jogát halálig. Ez a szabály feltehetően számos feszültséget fog okozni a többi örökössel, akiknek el kell tűrniük a haszonélvezetet.

Fontos változás a sorok között, hogy a haszonélvezet eddig a teljes vagyonra vonatkozott, aminek következtében az örökösök a hátrahagyott bankbetét vagy készpénz hasznából sem részesülhettek hosszú ideig. A haszonélvezet most már kizárólag az elhunyttal közösen lakott lakásra és a hozzá tartozó felszerelésre vonatkozik, ami nagyon jelentős különbség. A jogszabály úgy fogalmaz: a túlélő házastársat holtig tartó haszonélvezeti jog illeti meg az ingatlanhoz tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon is, ha ő azokat az örökhagyóval közösen használta. Ennek a kitételnek a gyakorlati alkalmazása biztosan fog munkát adni a bíróságoknak. 

Ami szintén érdekes, hogy az özvegyre vonatkozó szabályokat az elhunyt bejegyzett élettársára is alkalmazni kell.

Ha nincs utód, és a házastárs az elhunyt szülei mellett örököl, ugyanúgy megszerzi a közösen lakott lakás életfogytig tartó haszonélvezetét a hozzá tartozó berendezési tárgyakkal, de ezen felül a fennmaradó hagyatéknak 1/2-ed részét is örökli. Az elhunyt szülei a vagyon másik felén osztoznak egyenlő arányban (1/4–1/4). Leszármazók hiányában eddig a szülők nem, csak egyedül a házastárs örökölt. A változtatás indoka, hogy a jogalkotók abból indultak ki, a szülők általában hozzájárulnak gyermekük egzisztenciateremtéséhez, a keletkezett vagyon tehát ilyen értelemben közösnek mondható. A szülők ennek fejében jogosan számíthattak arra, hogy felnőtt gyermekük később segíteni fogja őket a megélhetésben – ennek hiányában valamit visszajuttat nekik a jog. 

A szabályozás igyekezett alkalmazkodni a mai világhoz, de mindenre persze 280 oldalon sem kínálhat megoldást az új Ptk.:

– Rád hagyom a farmomat, beleértve a nagy házat, az istállót, a munkagépeket és 20 millió dollárt – mondja a nagymama unokájának a halálos ágyán.

– Hú, Mami – lelkesedik az unoka –, nem is tudtam, hogy ilyen gazdag vagy! És hol van ez a farm?

– A Facebookon, fiacskám…

(A kép forrása: .geeklawblog.com)

Címkék: öröklés új Ptk.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sarcharc.blog.hu/api/trackback/id/tr875875542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MSZP Afrika Korps 2014.03.24. 13:34:31

'Az új Ptk. szerint, ha nincs végrendelet, és a házastárs az utód mellett örököl, akkor holtig tartó haszonélvezeti jog illeti meg. De ez – a korábbiaktól eltérően – kizárólag az elhunyttal közösen lakott lakásra és az ahhoz tartozó berendezési tárgyakra érvényes. Ugyanakkor, az eddigi szabályozástól eltérően, az özvegy egy arányos részt szerez a hagyaték többi részében is. Ha például van két öröklő gyerek, akkor 1/3–1/3-ad részt szereznek ők is és 1/3-adot az özvegy is.'

Ez teljesen jó itt volt már az ideje hogy az özvegyi haszonélvezet ne lehessen a vagyon ahsznosításának az akadálya.

OkoskaTo:rp 2014.03.24. 13:54:42

@MSZP Afrika Korps: Végrendeletet kell írni, és akkor semminek sem lesz akadálya.

Gera 2014.03.24. 15:03:09

Ez ugye alapvetően arról szól, amikor a családtagok rosszul jönnek ki egymással, mert ha jól elvannak, akkor tökmindegy, mi a szabály, közösen szabadon variálhatnak az egészen. Ha viszont nem beszélnek egymással, szerintem általánosságban jobb ez a megoldás, mert az is hülyeség volt, hogy az özvegy csak haszonélvezetet kapott és az is, hogy azt viszont mindenre.

Macropus Rufus 2014.03.24. 16:43:24

@OkoskaTo:rp: ha jól tudom, akkor bizonyos örökösöket még a végrendeleteddel sem zárhatsz i az örökségükből, kivéve akkor ha ez a BTK miatt lehetségessé válik.

paprika. 2014.03.24. 17:13:04

nalunk americaban mindent a hazastars orokol
mondjuk nekem nem sok minden marad amit kellre haggyak

hetvegen lattam hogy a sensbury kijott a seven packal
het joghurt egy kartonban
raadasul a szokasos kiszereles + 25 ml
jo mar ugyis untam a wal mark kommersz joghurtjait
raadasul izesitett is van meg actiregularis mentes

annak idejen csepelen meg a habositott is jo volt
valtoznak az idok

rejtett kamera · http://rejtett-kamera.eu 2014.03.24. 17:21:00

Sosem lesz igazságos. Régen még az is volt hogy lakásszerzési illetéket kellett fizetnie a házastársank arra a lakásra amiben mindig is élt, csak azért mert meghalt a párja. Ez is elég igazságtalan volt, nem tudom ez megmaradt-e.

zobod 2014.03.24. 18:58:56

Biztos így van? Ha a túlélő haszonélvezetet szerző újraházasodik, majd meghal, akkor az őt túlélő új házastárs lesz a haszonélvező? Meddig megy a lánc, az idők végeztéig?

M. Péter 2014.03.25. 19:56:29

@paprika.: Ha "nalunk americaban" alatt az USA-t érted akkor tévedsz. Először is az öröklés az egyes államok hatáskörébe tarttozik, tehát 50 különböző törvény van rá. Pl. New York államban ha nincs végrendelet, akkor az özvegy 50000 dollárig mindent örököl, az e felleti részen pedig fele-fele arányban osztozik a gyerekekkel.