HTML

SarcHarc

Minden, amit tudni akartál az adóról, de senki nem merte megválaszolni.
Ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnál a blogon, írd meg nekünk: tanacsadas@vezinfo.hu

Facebook

cikk13_kep.jpgA következő március 15-ét az új Polgári törvénykönyv hatálybalépésével ünnepeljük. A törvény szövege már eddig is ismert volt, most pedig benyújtotta hozzá a kormány az átmeneti rendelkezéseket, az „apró betűs részt”, ahol az ördög lakozik. Lássuk az egyik legnépszerűbb részt, a kft.-k törzstőkéjének kötelező felemelését.

Viszonylag kevesen fognak a március 15-ei ünnepségen a kokárda mellé „Éljen az új Ptk.!” feliratú kitűzőt biggyeszteni, de ettől függetlenül az új szabályozás azokat is érinti majd, akiket valójában nem is érdekel. Az utóbbi években-évtizedekben meghonosodott szokás szerint annyi a kapcsolódó kérdés, bizonytalanság, hogy azokból a szabályozás szövegénél bőven hosszabb listát lehetne szerkeszteni. Most a társaságok kötelező törzstőke-mértékére vonatkozó változásokat próbálom tisztázni.

A legfontosabb változás, hogy a törzstőke ezentúl nem lehet kevesebb 3 millió forintnál.

1988-ban az induló összeg még egymillió volt, majd közel egy évtizednyi kétszámjegyű infláció után, 1997-ben történt meg az érték valorizálása, így emelkedett 3 millióra. 2008-ban a szabályok enyhítésének, a vállalkozások működésének elősegítése szándékával csökkent a hatodára, 500 ezer forintra.

A válság hatására bekövetkező tömeges fizetésképtelenné válás és csőd miatt a világban mindenhol próbálják szigorítani a cégvezetők és tulajdonosok felelősségét (az új Ptk.-ban erre vonatkozóan is horror szabályok vannak), és a vállalkozások helytállását a hitelezők felé a tőke emelésével erősítik.

A jegyzett tőke felemelését – és az egyéb új szabályok átvételét – a jövő március 15-ét követő első létesítő okirat módisításakor, azaz az első ügyvédi közreműködést kívánó beavatkozásnál, de legkésőbb 2015. március 15-éig kell megvalósítani. A tőkeemelés módjára nincs külön kikötés.

A tőke biztosítása történhet készpénzzel vagy apporttal, azaz nem pénzbeli hozzájárulással. Az apport aránya a régi szabályokkal ellentétben a kft.-k esetében már nem korlátozott. Apport lehet ingóság vagy ingatlan, szellemi alkotáshoz fűződő (például „know-how”, szabadalom, védelmi oltalom) vagy egyéb vagyoni értékű jog (bérleti jog stb.), elismert követelés, de nem lehet például tag munkavégzésére vagy személyes közreműködésére tett kötelezettségvállalás.

A tőke felemelését a 2015-ös végső határidőig kell benyújtani a Cégbírósághoz, de a konkrét befizetésre vagy apport-beszolgáltatásra lehet még további haladékot nyerni. Arra azért figyelni kell, hogy ha alapításkor az apport értéke eléri vagy meghaladja a törzstőke felét, azt a cégbírósági benyújtásig teljes egészében a társaság rendelkezésére kell bocsátani. Ha nem éri el a felét, akkor is 3 éven belüli határidőt kell meghatározni a maradék átadására. A nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig alapesetben a pénzbetét legalább felét be kell fizetni, a különbözetet pedig egy éven belül. Ha ez nem történik meg, akkor addig nem fizethet a cég osztalékot a tagoknak, amíg a ki nem fizetett rész és a nyereség, a tagok által teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulással együtt el nem éri a törzstőke mértékét.

A tagok a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulásuk erejéig kötelesek helytállni a társaság tartozásaiért.

A tőke hatszorosára emelése sokak számára nem lesz kézenfekvő művelet, érdemes néhány szempontra figyelni. Ha készpénzben teljesítjük a befizetésünket, gondoljunk annak forrására is. A könyvelők nagy előszeretettel szokták javasolni, hogy „csak tegyük be” a pénztárba. Ha esetleg valaki abban gondolkodik, a tőkeemelést a befizetést igazoló bizonylat kiállításával megússza, gondoljon arra is, hogy egy esetleges vagyonosodási vizsgálatnál el kell számolnia a netán nem is létező összeg forrásával is. Szintén fontos időben hozzáigazítani a pénzkezelési szabályzatokat az ilyen tranzakciókhoz.

Abban az esetben, ha a cég a korábbi években nyereséget termelve működött, a tőkeemelés történhet saját forrásból, házon belül, a szabad eredménytartalékból vagy tőketartalékból. Ennek azért vannak feltételei és korlátai, amit az olvasók elvesztésének kockázata nélkül nem tudok itt felsorolni. Kérem, mindenki forduljon a könyvelőjéhez bizalommal!

Mint fentebb írtam, lehetőség van az adós által elismert követelés apportálására is. Ezért járható út lehet – egy kis számviteli trükkel – a cégnek nyújtott tagi kölcsön mint nyújtott kölcsönből származó követelés apportálására. Az elengedhetetlen és fontos papírmunka után a könyvekben az átvett követelést és az eredeti kötelezettséget ki kell vezetni egymással szemben. Így egyfelől akár megszabadulhatunk a soha vissza nem fizethető tagi kölcsöntől is, másfelől elvész a valódi kölcsön visszakapásának lehetősége. Szintén szempont, hogy ha csak egy bizonyos tag adta a kölcsönt, akkor a kölcsön apportálásával a tulajdoni arányok megváltoznak a cégben.

Van felkészülési idő, vannak megoldási lehetőségek – gazdálkodjunk okosan!

(A kép forrása: beginnersinvest.about.com)

Címkék: vagyonosodási vizsgálat könyvelés készpénz kft.

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sarcharc.blog.hu/api/trackback/id/tr265533469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KolompárRómeó 2013.09.26. 12:53:16

Ismét nyernek a zügyvédek. Nevet, adatokat kicserél, kinyomtat, pár perc meló, mindez 50-70ezerért. Plusz nyer a zállam, hogy a semmiért ismét kasszírozza az ilyen-olyan amolyan illetékeket.

Köszönjük.

gumirocker 2013.09.26. 13:36:52

@KolompárRómeó: Milyen zugügyvédek? Tán az ügyvédek. Van aki olcsóbban is megcsinálja ugyanezt. Tapasztalat.

mrgumby1 2013.09.26. 13:45:40

@KolompárRómeó: a par adat kicserelese pontosan igy nez ki: felelos ugyfelellenorzes, adatok lekerdezese, okiratok elkeszitese (kb 8 db, vagy tobb), illetek lehivasa, papirok alairatasa, beszkennelese, elektronikus mappaba rendezese, elektronikus valtozasbejegyzesi kerelem elkeszitese, cegbirosagnak beadasa

A modositasi lazban a nem zugugyvedek is 15e atlag aron vallaltak a bejelentest, mert le volt verve az ar . Ez atlag 3 ora munkat jelentett. Ugyvedi irodat fenntartani nem 5 forint, mire ugyved leszel meg van mogotted tobb mint 20 ev tanulas. Lehet bufet is nyitni, csokollak.

szamaritánus 2013.09.26. 13:49:12

@gumirocker: sehol sem írt zugügyvédet. magadra vetted tán? :D

szamaritánus 2013.09.26. 13:50:12

@mrgumby1: meg el lehet menni rendes munkát is végezni, zugügyvédkém.

Reggie 2013.09.26. 13:50:37

@mrgumby1: Ez fel ora sincs. Ha neked 3, akkor baj van a tempoddal.

mrgumby1 2013.09.26. 13:52:32

@szamaritánus: mibol derult ki szamodra, hogy zugugyved lennek?

mrgumby1 2013.09.26. 13:53:43

@Reggie: fel ora csak mire mindenkinek lemasolod az igazolvanyat, leellenorzod es alairatod a papirokat. Ha kevesebb, akkor te csinalsz valamit rosszul

Gilinggalang 2013.09.26. 14:00:27

@mrgumby1: ezzel az a baj, hogy aki valamit trükközni akar, az továbbra sem lesz kiszedve a céges folyamatokból.

A többieknek (akik rendesen csinálnák) azoknak meg konkrétan púp az egész a hátukra.

Konzervatív0 2013.09.26. 14:02:46

Milyen kft az ami nem bir összerakni 3 misi alaptökét, mennyire vehető komolyan? És kinek kedvez hogy gyakorlatilag alaptőke nélkül lehet kft-t alapítani?

hekhekhekhekkinen 2013.09.26. 14:06:02

@szamaritánus: Ha olyan rendes munkát végző jómunkásember vagy, akkor hogyafaszba tudsz ide munkaidőben írogatni?
Üdv, a közgazdász

@Konzervatív0: Milyen igaz.
Sőt, ilyen alapon 1 évvel később emeljük 4-re, hisz mennyire komoly Kft. az, amelyik 1 év alatt nem tud 1 milliót kigazdálkodni erre?
Utána 1 évvel még egy misi, ésígytovább...
Röviden azok a Kft.-k komolyabban vehetőek, mint a te érveid.

Szelid sunmalac 2013.09.26. 14:13:59

@szamaritánus: Hat ezt ritka szarul tudod! Jopar ilyet megcsinaltam mar es nem vagy kesz fel ora alatt. Ha igen, akkor ott kurva nagy gaz van!

Mundr 2013.09.26. 15:39:51

@Konzervatív0: nekem májusban volt 2 misim. nem tudtam volna kft-t alapítani ezekkel a feltételekkel, pedig havi szinten úgy nézett ki, hogy lesz 2 milla bevételem külföldi piacokról, ami realizálódott. mivel online marketingről van szó feketén is lehetett volna csinálni lásd google adsense pl. tisztán csinálom, de ezzel a kitétellel feketéznem kellett volna vagy alapítani egy offshore céget. én lexarom ki vesz komolyan, nem is találkozom a partnereimmel a könyvelőkön kívül:) szóval ez a törvény inkább adócsalásra ösztönöz sokakat.

yafet 2013.09.26. 15:59:16

@Konzervatív0: Pl: egy fodrász és egy kozmetikus csinál egy szépségszalont egy kft keretein belül. Havi bérleti díj+járulék és ennyi. Most a semmire fizessenek be 2,5 milliót?
És még egy rakás másik szakma, terület, ahová nem kell hatalmas kezdőtőke....
Valaki csinál 15 céget és sorra dönti be, valakinek meg egy kft "az élete". Jegyzett tőke-emeléssel nem fogod tudni szétválasztani a kettőt. Erre is meglesznek/vannak a kiskapuk, trükkök...

nem várt fordulat 2013.09.26. 16:10:37

@mrgumby1: szopatsz?

"elektronikus mappaba rendezese"

szopatsz.

mrgumby1 2013.09.26. 16:37:45

@karacsi_maci: el lehet baszni vele 10 percet, mire kivalasztod a kis listacskabol h mi micsoda.

De tudod mit, 10 perc egy egesz modositas cakkumpakk, csak az osszes ugyved nyereszkedo zsido, az egyetlen tisztesseges szakma, ami megeri a penzet az aaa aza aize, amit pont te csinalsz.